Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az M1-en elmondta, hogy szinte az összes európai piac emelkedésben van, például a lengyel index több mint másfél százalékkal nőtt, és a német DAX index is fél százalékos pluszban van. Az amerikai piacokon 0,1-0,2 százalékos pluszokat lehet látni. A kedvező nemzetközi hangulatban jól szerepelt a magyar tőzsde is, a BUX index nagyon magas forgalom mellett átlépte a 37 ezer pontot - idézi az üzletkötőt az MTI.
A nap "sztárja" a Mol volt 4,6 százalékos emelkedésével, mellette jól szerepelt a Richter is, az OTP ugyanakkor magas forgalom mellett esett.
Kapcsolódó
Kitért arra is, hogy a keddi kamatdöntés a várakozásoknak megfelelő volt. A forint a kamatdöntés után picit gyengült, de utána visszaerősödött, 323,40 forintot kell adni egy euróért.
A Mol 4,6 százalékkal 2866 forintra erősödött, 3,5 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 0,68 százalékkal 10 260 forintra csökkent, forgalmuk 7,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 0,12 százalékkal 401,5 forintra nőtt, forgalma 133,8 millió forint volt.
A Richter-papírok ára 1,86 százalékkal 5490 forintra emelkedett, forgalmuk 1,8 milliárd forintot ért el.
(Ezt olvasta már? Trump alávágott a dollárnak)
Fotó: Napi.hu/Szabó Dániel
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve