A koronavírus miatti félelmek határozták meg a részvénypiaci mozgásokat mind itthon, mind a nemzetközi piacokon. Jelentős, 3 százalék körüli, bizonyos piacokon ennél is nagyobb esések voltak - mondta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője. A következő napokban is a járványról érkező hírek befolyásolhatják majd a hangulatot. Úgy tűnik, a piac nagyon pesszimista szcenáriókat - akár egy globális járvány kialakulását - kezdett árazni.
Az elmúlt hónapok jelentős emelkedését követően most mindenki profitot realizál, illetve eladásokkal reagál. Ez remélhetőleg megfordul majd, de ennek egyelőre nincs jele - tette hozzá.
A Mol árfolyama 62 forinttal, 2,46 százalékkal 2458 forintra csökkent, 1,9 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 220 forinttal, 1,51 százalékkal 14 350 forintra esett, forgalmuk 9,4 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom 6 forinttal, 1,41 százalékkal 419 forintra gyengült, forgalma 128,8 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 140 forinttal, 2,07 százalékkal 6635 forintra csökkent, forgalmuk 2,5 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3401,25 ponton zárt csütörtökön, ez 85,14 pontos, 2,44 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Koronavírus
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve