A részvénypiac forgalma 10,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.
Pénteken az európai piacok erős kezdését a nap folyamán alapvetően az olasz politikai feszültségek fogták vissza, emiatt a nyugat-európai tőzsdéken nem volt nagy lendület. Valamint az amerikai részvénypiacok továbbra is mérsékelt emelkedést mutatnak, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatvágásával kapcsolatos várakozások támogatják az emelkedést - mondta el Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek.
Kapcsolódó
A kelet-európai régiós tőzsdék, ezen belül a Budapesti Értéktőzsde is szépen emelkedett pénteken, elsősorban az OTP és a Mol nyújtott kiemelkedő teljesítményt - mondta Kocsis Márió
A Mol 56 forinttal, 1,85 százalékkal 3086 forintra erősödött, 2,4 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 180 forinttal, 1,42 százalékkal 12 830 forintra nőtt, forgalmuk 6,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1,50 forinttal, 0,34 százalékkal 437,50 forintra emelkedett, forgalma 215,6 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,10 százalékkal 5075 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 4374,75 ponton zárt pénteken, ez 30,29 pontos, 0,69 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve