Az OTP jegyzése az elmúlt napokban megakadt a 12 800 forintos szintnél, majd negatív korrekció következett, fontos támasz 12 420 forintnál húzódik - hívta fel a figyelmet a szakértő az MTI szerint.
A Richter technikai képe továbbra is pozitív, és ez a szakértő szerint így lesz, amíg 5000 forint felett mozog a jegyzése.
Kapcsolódó
A Magyar Telekom napok óta oldalazó, az Equilor továbbra is arra számít, hogy a 442 forintos ellenállás felé közelíthet majd.
A Mol piacán továbbra is a 2900 forintos támaszra és a 3000 forintos ellenállási szintre érdemes figyelni, utóbbi áttörése nyithatna teret a további emelkedés előtt - közölte az elemző, jelezve azt is, hogy az Erste 3720 forintról 2900 forintra csökkentette a Molra vonatkozó 12 havi célárfolyamát, ajánlásuk felhalmozásról csökkentésre változott.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 294,12 pontos, 0,72 százalékos csökkenéssel, 40 553,92 ponton zárt szerdán, a részvénypiac forgalma 8,6 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 24 forinttal, 0,81 százalékkal 2952 forintra csökkent, 1,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 120 forinttal, 0,95 százalékkal 12 510 forintra esett, forgalmuk 4,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 435 forintot ért, forgalma 286,6 millió forint volt. A Richter-papírok 15 forinttal, 0,30 százalékkal 5035 forintra gyengültek, forgalmuk 1,6 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve