New Yorkban a DJIA-30 index 0,2 százalék, az S&P-500 index 0,36 százalék, a Nasdaq Composite index 0,32 százalék csökkenéssel kezdte a kereskedést.
Csütörtökön az indexek nyereséggel zártak, a DJIA index 8 heti csúcson, a Nasdaq Composite pedig rekordon.
Kapcsolódó
A rossz hangulat az amerikai-kínai politikai feszültségnek tudható be. Az amerikai elnök nemzetbiztonsági szempontokra hivatkozva rendeletben tiltotta meg amerikai vállalatoknak az együttműködést a kínai Tencent vállalat WeChat alkalmazásával és a ByteDance vállalat TikTok alkalmazásával.
A tőzsdei nyitás előtt közzétett adatok alapján az Egyesült Államokban júliusban a piaci várakozásoknál nagyobb mértékben nőtt a foglalkoztatottak száma a nem mezőgazdasági ágazatokban, a munkanélküliségi ráta pedig a vártnál nagyobb mértékben csökkent. A foglalkoztatási adatok közzététele előtt a tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján még a vezető indexek fél százalék körüli csökkenésére lehetett számítani a nyitáskor.
Az olajár csökkent, az amerikai piacok nyitásakor a Brent nyersolaj ára 0,89 százalékkal állt alacsonyabban a globális kereskedelemben hordónként 44,69 dolláron, a WTI ára pedig 0,86 százalékkal 41,59 dollárra csökkent. Az olajár a pénteki csökkenéssel együtt is négy százalék körüli heti nyereség felé tart.
Az eurót 0,64 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1799 dolláron, az arany spot ára 0,46 százalékkal unciánként 2053,77 dollárra csökkent. Az arany spot ára pénteken 2072,50 dolláron új rekordot állított be.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve