Igaz, a jegybankok bejelentésének utóhatásaként legalább aránylag sikeresen zajlott le a csütörtöki spanyol és francia kötvényaukció. A bizonytalanságot jól tükrözi azonban, hogy az egyéves német papírok hozama már a negatív tartományban mozog.
Erre a nap során napvilágot látott negatív gazdasági adatok is okot adhattak, a kínai PMI a növekedést a visszaeséstől elválasztó 50 pont alá esett, míg az eurózónás beszerzési menedzser index 28 hónapja nem látott mértékben zuhant novemberben.
Ezt tetézte a tengerentúli munkaerő-piaci adat is, az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamódók száma a héten ismét átlépte a 400 ezer fős lélektani határt.
Az indexek gyatra teljesítményében az egy nappal korábbi szárnyalás után a bankpapírok képezték a nehezéket a Crédit Agricole 3,8, a Societé Générale 3,2, a Commerzbank pedig 1,1 százalékkal esett.
A DAX-ot viszont a kosárkomponensek közül a Bayer 2,5 százalékos esése húzta le leginkább.
A brit Vodafone viszont 0,55 százalékkal emelkedett miután bejelentette, hogy felvásárolta a Bluefish Communications IT céget.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve