Sheri Pym bíró február 16-án hozott döntésében utasította az Apple-t, hogy egy különleges alkalmazással segítse hozzá a az FBI nyomozókat a decemberi lövöldözés egyik merénylője, Syed Rizwan Farook mobiltelefonjának memóriájában lévő adatok eléréséhez A férfi és neje tizennégy emberrel végzett a kaliforniai San Bernardinóban.
Az Apple azzal érvelt csütörtöki beadványában, hogy nem egyedi esetről van szó, mivel a kormányzat olyan szoftver kifejlesztését kérte, amelyet később más mobiltelefonoknál is alkalmazhatnak. Úgy vélte, hogy a kormány kérésének jogi úton történő teljesítése szembemegy az alkotmánnyal, és veszélyes jogi precedenst teremtene, amely veszélybe sodorná több százmillió iPhone-felhasználó biztonságát.
Az amerikai igazságügyi minisztérium korábban azt közölte, hogy kérése kizárólag Farook mobiltelefonjára vonatkozik, teljesítése pedig terrorcselekmények megelőzését segítheti. Tim Cook, az Apple vezérigazgatója az ABC News amerikai televíziónak adott szerdai interjújában kifejtette, hogy az okostelefonok biztonsági rendszerének megkerülését lehetővé tevő program megírása olyan lenne, mintha "a rák szoftverszintű megfelelőjét" állítanák elő.
A Microsoft informatikai óriáscég, az Alphabet (a Google keresőmotor anyavállalata), valamint a Facebook közösségi médiavállalat csütörtökön bejelentették, hogy az Apple-t támogató beadványt készítenek elő.
Korábban amerikai kormányzati tisztségviselők arra figyelmeztettek, hogy a titkosítóprogramok túlzott használata hátráltathatja a bűnügyi nyomozást és veszélyeztetheti a nemzetbiztonságot.
A magánszféra védelmét hirdető aktivisták és szakértők ellenben úgy vélik, ha a kormányzat arra kényszerít amerikai cégeket, hogy kevésbé hatékony titkosítási rendszert használjanak, azzal sérülékenyebbé teszi a magánadatokat a hackerekkel szemben, és aláássa az internet biztonságát.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve