Röviddel 17 óra után a nyugati féltekén irányadó WTI amerikai könnyűolajfajta hordónkénti ára 32,10 dollárra, 2003 decembere óta a legalacsonyabb szintre esett, miután pénteken még 33,16 dolláron zárt. Eközben az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 2004 áprilisa óta nem látott mélységbe, 32,05 dollárra gyengült.
Elemzők az olajár gyengülését részben azzal indokolták, hogy Kína lassuló gazdaságnövekedése miatt csökken az ázsiai ország hatalmas olajkereslete, ami globális kereslet visszaeséssel párosul, miközben a piac szinte fuldoklik az eladatlan olajtól. A helyzetet csak ronthatja, ha a piacon megjelenik eladóként Irán, amint azt a nukleáris programja miatt ellene életbe léptetett szankciók feloldása lehetővé teszi.
Gyengítette hétfőn az olajárat az erősödő dollár is. A Morgan Stanley befektetőknek készült jelentésében azt írta hétfőn, hogy ha a dollár 5 százalékkal erősödik, az olajár a mostani szinthez képest 10-25 százalékkal gyengülhet.
Egy hete hétfőn az idei évet a Brent 37,64 dolláron, a WTI 37,39 dolláron kezdte.
A Societe Generale francia pénzintézet a Brent idei átlagárával kapcsolatos előrejelzését hordónként 11,25 dollárral 42,50 dollárra, a WTI esetében 9,25 dollárral 40,50 dollárra rontotta hétfőn.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve