A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 266,91 pontos, 0,66 százalékos csökkenéssel, 40 221,18 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 10,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest - összesített az MTI.
A nemzetközi piacokon vegyes volt a kép, Nyugat-Európában és az amerikai piacokon emelkedtek a tőzsdeindexek, a kelet-európai régió ugyanakkor "szenvedett", a BUX 0,66 százalékos csökkenéssel zárt, a varsói tőzsde pedig 1 százalék felettivel. A forint szintén együtt mozgott a régiós devizákkal, azokkal együtt gyengült - mondta Csépai Miklós, a Gránit Bank treasury értékesítési vezetője az M1-en.
A magyar tőzsdeindex a Richter és az OTP árfolyamának esése miatt gyengült, amit a Mol és a Magyar Telekom árfolyamának emelkedése sem tudott ellensúlyozni - mondta Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az MTI-nek. Az OTP esetében profitrealizálással magyarázható az esés, a Richternél pedig elképzelhető, hogy a befektetők döntéseit még mindig a múlt héten közölt, 2018. negyedik negyedéves gyorsjelentés befolyásolta.
A Mol 46 forinttal, 1,42 százalékkal 3284 forintra erősödött, 1,9 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 190 forinttal, 1,64 százalékkal 11 400 forintra csökkent, forgalmuk 4,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 6,50 forinttal, 1,40 százalékkal 469,50 forintra nőtt, forgalma 305 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 140 forinttal, 2,48 százalékkal 5510 forintra esett, forgalmuk 1,6 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3793,08 ponton zárt szerdán, ez 48,31 pontos, 1,26 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.
Pluszban zártak a nyugat-európai piacok
Nyereséges kezdést követően pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán - írta az MTI a Reutersre hivatkozva.
A londoni FTSE100 index 0,81 százalékos, a frankfurti DAX-30 0,37 százalékos plusszal, a párizsi CAC-40 mutató 0,35 százalékos emelkedéssel fejezte be a napot.
Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,36 százalékos plusszal zárta a kereskedést.
Szerdán részben a negyedéves vállalati eredménybeszámolók befolyásolták a befektetői kockázatvállalási hajlandóság alakulását Európában, és az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások eredményességéhez fűzött remények is lendületet adtak a tőzsdei árfolyamoknak.
A spanyolországi piaci hangulatot negatívan érintette, hogy leszavazta a spanyol parlament szerdán a kormány idei költségvetési javaslatát, amire több mint húsz éve nem volt példa; ez felerősítette az előrehozott általános parlamenti választásokról szóló találgatásokat. A madridi IBEX 35 index 0,01 százalékos szerény mínusszal zárta a kereskedést.
A nap egyik vesztese az ABN Amro holland nagybank volt több mint 7,7 százalékos mínusszal, miután a vállalat a vártnál kisebb nyereséget ért el a negyedik negyedévben.
Ezzel szemben a Heineken 6 százalékos nyereséggel zárta kereskedést a befektetők számára megnyugtató eredmények folytán.
Az európai tőzsdezárás után a New York-i tőzsdén a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,30 százalék, a részvények szélesebb körét felölelő S&P500 index 0,22 százalék pluszban volt, a technológiai papírok Nasdaq Composite mutatója pedig 0,14 százalék emelkedést jelzett.
Az európai tőzsdezárás után az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 1 dollár 25 cent (2,00 százalék) plusszal, 63,67 dolláron állt.
Az arany unciánkénti ára 0,06 százalékkal, 0,75 dollárral 1314,75 dollárra emelkedett.
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1277 dollárt adtak a délután fél négykor jegyzett 1,1296 dollár után.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve