Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatója elmondta: magas forgalom mellett a nemzetközi trenddel együtt mozgott a magyar börze is. Hozzátette, hogy mindez jó jel a befektetők számára. Debreczeni Csaba, az MKB Bank tőkepiaci elemzője az M1 aktuális csatornán arról beszélt: a keddi kedvező kereskedés után a budapesti tőzsdeindex tovább "menetelt", gyakorlatilag az összes vezető részvény árfolyama ismét jelentős magasságokat ért el - írja az MTI.
Szerdán a részvénypiac izgalmasabb volt magyar szempontból, mint a deviza. A forint árfolyama az euróval szemben 308-309 forint között mozgott. A Mol 245 forinttal, 1,20 százalékkal 20 700 forintra erősödött, 2,3 milliárd forintos forgalomban.
Kapcsolódó
Az OTP-részvények ára 45 forinttal, 0,49 százalékkal 9271 forintra, éves maximumra nőtt, forgalmuk 3,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,16 százalékkal 525 forintra emelkedett, forgalma 1,1 milliárd forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 42 forinttal, 0,63 százalékkal 6682 forintra nőtt, ami történelmi csúcs. A gyógyszerrészvények forgalma 2,9 milliárd forintot ért el.
A BUMIX értéke 7,77 ponttal, 0,40 százalékkal nőtt, 1969,01 pontra.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve