Mintegy 5 millió dollár értékben fogadott az egyik jó nevű hedge-fund arra, hogy esni fog a Manchaster United részvényeinek árfolyama - írja a Financial Times. A Crispin Odey által alapított Odey Asset Management jelentése szerint összesen 310 ezer Manchester United részvényt kért kölcsön és adott el az elmúlt időszakban, ez a közkézhányad valamivel kevesebb, mint egy százalékát jelenti. A New York-i székhelyű Tremblant Capital is hasonló mértékű, a közkézhányad 0,81 százalékára rúgó short pozícióval rendelkezik a klub részvényeiből.
A pénzügyi lap szerint nem ők az egyetlenek, akik szerint lefelé kéne mozdulnia a részvényárfolyamnak. Az év korábbi időszakában volt olyan időpont, amikor a közkézen forgó részvények összesen több, mint 10 százalékára voltak nyitva eladási pozíciók, ez az arány mostanra 6 százalékra csökkent.
A Manchester United részvényeinek árfolyama a tavaly nyári New York-i tőzsdei bevezetés óta 14 dollárról 17 dollár közelébe emelkedett, annak ellenére, hogy az FT szerint a csapat teljesítménye elmaradt a várakozásoktól. Ennek ellenére a csapat mögött álló gazdasági társaság jól teljesít. Múlt nyáron az egyik legnagyobb értékű mezszponzori szerződést sikerült megkötniük a General Motorsszal, a hét évre szóló megállapodás alapján ezen időszak alatt összesen 559 millió dollárnyi bevétel gazdagítja a csapat kasszáját. Ezután az Aon biztosítótársasággal sikerült tető alá hozni egy 30 millió dolláros szponzori szerződést.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve