Elmúlt évi teljesítményünk nem úgy alakult, ahogy azt elvártam volna a Shelltől próbálta visszafogott önkritikába csomagolni az olajmulti profit warningját a cég vezérigazgatója, Ben van Beurden. Neki személyesen mentségére szól, hogy csak január 1-jén vette át a vállalat irányítását elődjétől, Peter Vosertől. Az elmúlt év negyedik negyedében 2,2 milliárd dollár profitot könyvelt el a Shell, ami fele a tervezettnek.
Ennek eredményeként az éves nyereség csupán 16,8 milliárd dollár lesz szemben a 2012-ben elkönyvelt 27,2 milliárddal. A londoni tőzsdén a bejelentést követően négy százalékkal zuhantak az olajmulti részvényei. A cég közleménye szerint a 2013. negyedik negyedéves eredményt rontották a magas kitermelési költségek, a cég nigériai tevékenységét akadályozó biztonsági problémák és a karbantartással kapcsolatos kiadások, amelyek lassították az olaj- és gázkitermelést.
A 2,2 milliárd dolláros profit 2,9 milliárd is lehetett volna, ha nem számolnak el 700 milliónyi értékcsökkenést. Van Beurden általános közhelyekkel próbálta megnyugtatni az ideges részvényeseket. Megígérte, hogy javítják a tőkebefektetések hatékonyságát, a vállalati szervezet működését és a projektek végrehajtását.
A Shell az elmúlt 12 hónapban egy sor csalódást keltő negyedéves jelentéssel szomorította el a piacot. A hét elején tették közzé annak a tervnek a részleteit, amelyben egyebek mellett szerepel bizonyos északi-tengeri olajkitermési jogok, illetve amerikai palagázipari érdekeltségek eladása. Az elmúlt év végén feladták az a projektet, amelyben 20 milliárd dollár ráfordításával folyékonygáz-előállító üzemet építettek volna az USA Louisiana államában.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve