A Napi Gazdaság cikke
A Graphisoft Park 8,3 millió euró árbevételt és 7,5 millió euró EBITDA-t ért el tavaly, míg a nyereség 1,8 millió euró lett. A nettó eredmény így közel 150 ezer euróval jobban alakult a vezetés által előzetesen becsült 1,7 millió eurónál. Ez a gyorsjelentés szerint annak tudható be, hogy a működési költség és a nyereségadó esetében a vártnál nagyobb megtakarításokat értek el. A 2013. évi nettó eredményre vonatkozó előrejelzés azonban továbbra is 1,7 millió euró maradt. Mindezt annak ellenére sikerült elérni, hogy az egyik nagy bérlő hirtelen távozása komoly gondokat okozott a cégnek.
Az AMRI Hungary Zrt. bérleti szerződésének megszűnésével ugyanis a Graphisoft Park kihasználtsága 2012. szeptembertől 88-ról 81 százalékra csökkent. Egy szerződés megújításának és bővítésének köszönhetően azonban a kihasználtság 2013-ban 3 százalékkal nő, így már januártól 84 százalékos lesz a kihasználtság. Az árbevétel pont az utolsó negyedévben volt tavaly a legalacsonyabb, miután októbertől decemberig nem érte el a 2 millió eurót, így jól is jön a társaságnak a kihasználtság növekedése.
A nettó nyereség a nehézségek és a gyengébb utolsó negyedév ellenére 28 százalékkal emelkedett, annak ellenére, hogy az üzemi eredmény csak mérsékelten, 2 százalékkal hízott az AMRI bérleti szerződésének megszüntetése miatt kiesett 193 ezer euró következtében. Emellett a peres eljárás is 152 ezer euróba került tavaly. Ugyanakkor a pénzügyi eredmény jelentősen, 23 százalékkal javult, elsősorban a kamatköltség csökkenésének eredményeként. A nyereségadó viszont 158 ezer euróval magasabb lett, igaz, a bázisban ezt egyszeri tétel is csökkentette.
A javulás tehát elsősorban a pénzügyi sornak köszönhető az elmúlt évben. Ez évre elég konzervatív becslést adott a társaság. A 2013. évi eredményre vonatkozó előrejelzést ugyanis kizárólag a megkötött és érvényes bérleti szerződéseket figyelembe véve készítették, 84 százalékos kihasználtsággal számolva. Árbevétel szintjén kisebb csökkenést várnak, mivel az AMRI miatt még mindig 200 ezer euróval csökken a díjbevétel, az EBITDA így 6,9 millió euróra csökkenhet. Az üzemi eredmény a tavalyi 3,5 millió euróról 3,2 millió euróra eshet. Mindez úgy jön ki, hogy a nettó kamatköltségre vonatkozó előrejelzést mintegy 200 ezer euróval csökkentették és a 2013. évi várható társasági nyereségadóra vonatkozó várakozás is kisebb lett 100 ezer euróval, de a korábban becsültnél magasabb jogi költségekkel számolnak.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve