A részvénypiac forgalma 5,7 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Szépen emelkedett a BUX és a többi kelet-európai tőzsde is. Valamennyi nagy papír ára nőtt. A forint is tovább erősödött, délután 5 óra körül a 325,50-325,60-as szinten járt az euróval szemben - értékelt Csépai Miklós, a Gránit Bank treasury értékesítési vezetője az M1-en.
A nemzetközi piacok nagyon csendesek, mert szerdán a függetlenség napja miatt zárva tartanak az amerikai értékpapírpiacok, ezért délutánra teljesen eltűnt a forgalom. A nyugat-európai tőzsdék enyhén estek, leginkább a kereskedelmi háborúnak betudható félelmekkel kapcsolatos bizonytalanság miatt - mondta az értékesítési vezető.
A Mol 28 forinttal, 1,02 százalékkal 2778 forintra erősödött, 949,5 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 1,47 százalékkal 10 380 forintra nőtt, forgalmuk 3,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 6,50 forinttal, 1,62 százalékkal 407 forintra emelkedett, forgalma 105,2 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,68 százalékkal 5145 forintra nőtt, forgalmuk 612 millió forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4012 ponton zárt szerdán, ez 5,14 pontos, 0,13 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve