A Huawei kártérítésért perli a dél-koreai Samsung Electronics céget szellemi tulajdonhoz fűződő jogai megsértése miatt. A kereset szerint a Samsung készülékei számos Huawei-szabadalomnak minősülő mobil kommunikációs technológiát és szoftvert alkalmaznak.
A Huawei nagyszámú mobiltelefon-hálózati technológiai szabadalom birtokosaként határozottan kiáll a szellemi tulajdon használatának korrekt, méltányos és non-diszkriminatív engedélyezése mellett - írták. Álláspontja szerint azonban a szabadalmi védelem alatt álló technológiai ismereteket engedély nélkül használókat kártérítési kötelezettség terheli.
A Huawei szerint az iparági szereplőknek együtt kellene törekednie arra, hogy nyitott, közös innovációval mozdítsák előre az ágazatot - mondta Ting Csiang-hszing, a Huawei Szellemi Tulajdonjogi Osztályának elnöke. Tiszteletben tartjuk mások szabadalmait, de meg is védjük a sajátjainkat - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy az iparág számtalan példával szolgál szabadalom-keresztengedélyezési megállapodásokra, amelyek a technológiák törvényes használatának lehetővé tételével járulnak hozzá az okostelefon ipar egészséges fejlődéséhez.
A Huawei 2015-ben 59,6 milliárd jüan (9,2 milliárd dollár), éves bevételének 15 százalékát fordította kutatás-fejlesztésre, új technológiák, új termékek és vezeték nélküli kommunikációs szabványok kidolgozására.
A Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) szerint a Huawei Technologies 2015-ben immár második éve vezette a legtöbb nemzetközi szabadalmat benyújtott vállalatok listáját. A Huawei tavaly ugyanis 3989 szabadalmat nyújtott be, 456-tal többet, mint 2014-ben, és az év végére már több, mint 50 ezer elfogadott szabadalommal rendelkezett világszerte.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve