A cég kedden azt közölte, hogy 1,94 milliárd dollár adózás utáni eredményt ért el a szeptember 30-áig tartó harmadik negyedévben, ami részvényenként 1,25 dollár profitnak felel meg. Ez hajszálra megegyezik a tavalyival. Az elemzői várakozásokban két centtel kisebb részvényarányos negyedéves eredmény szerepelt.
A jövedéki adók nélkül számított árbevétel 6,93 milliárd dollárról 6,98 milliárd dollárra nőtt, de így is elmaradt a szakértők által várt 7,05 milliárd dollártól.
Az Egyesült Államokon kívüli piacokon jelenlévő Philip Morris International 207,1 milliárd szál cigarettát adott el a harmadik negyedévben, ami 5,4 százalékos csökkenés a tavalyi azonos időszakhoz képest. A cigaretta-eladás a világ valamennyi térségében csökkent Európa kivételével, ahol 1 százaléknál kisebb mértékű növekedést jegyeztek fel.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve