A német parlament nagy többséggel jóváhagyta a második görög mentőcsomagot, ami lendületet adott az eurónak és ezzel együtt a feltörekvő piacok devizáinak is. Igaz, a lengyel GDP-adat jóval kedvezőtlenebb lett, mint ahogy várták - 1,4 százalék lett, miközben 1,8 százalék volt a prognózis - ez a negatív hír egyelőre nem érinti forintot, melynek a péntek esti gyengülése csak ma reggelig tartott.
Délelőtt fél tíz tájban stabilan 281 forint volt a középérték, mely a devizapiaci szakértők várakozásai szerint egészen 279 forintig erősödhet. Mindenképp jó hír a hazai devizának, hogy a legfrisebb adatok szerint jelentős külkeredelmi többletünk van, hiszen az export 2,1 százalékkal emelkedett, az import pedig mindössze 0,7 százalékkal nőtt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve