Míg Londonban hajszálnyit - 0,1 százalékkal 5356 pontig még emelkedni is tudott az irányadó index, az FTSE 100, addig Frankfurtban 0,3 százalékkal 6323, Párizsban pedig 0,2 százalékkal 3043 pontig süllyedt a mutató. A nap korábbi szakaszában az indexek még helyenként robusztus pluszokban tartózkodtak. Az ünnep miatt több országban nem nyitottak ki a börzék.
A politikai közvéleménykutatások szerint lassacskán ocsúdó Görögország után a jelek szerint ismét spanyolországi hírek tematizálják a részvénypiaci eseményeket; a pénteken mintegy 20 milliárd eurós állami segítséget kérő Bankia árfolyama hatalmasat zuhant, miután újraindult a pénteken fölfüggesztett kereskedése. Ennek megfelelően a szektorok között a bankok részvényei iránt mutatkozott meg az egyik leggyengébb kereslet a nap folyamán, az egyes országok indexei között pedig a spanyol IBEX mélyen alulteljesítette az átlagot. A nyersanyag- és bányacégek viszont javították az átlagot, miután az árupiacon emelkedett például a réz irányadó határidős jegyzése.
A következő napokban vélhetően továbbra is Európára figyelnek majd a piacok világszerte. Az említetteken fölül a hónap utolsó napján Írországban tartanak népszavazást az EU-paktumról, és a felmérések azt mutatják, a paktumot támogatók többségben vannak egyelőre.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve