A Napi Gazdaság szerdai számának cikke
A tegnapi eséssel újabb támaszt tesztelt a BUX index lefelé tartó mozgásában. Mint korábban írtuk, a 2009 októbere óta a 19 600-21 200 pontos sávban erős támaszzónát alakított ki, amelyet már hetek óta tesztel, korábbi mélypontok, maga mögött hagyott rések formájában. A tegnapi esés a tavaly decemberben 20 810 és 20 844 pont közötti rés környékén állt meg, ha folytatódna a mozgás, a tavaly novemberi és nyári mélypont 20 140 és 20 160 pontnál lehet megálló lefelé, 500 ponttal lejjebb a 2009 őszi mélypontok, alatta 19 445 pontnál egy Fibonacci szint várja az indexet.
A BUX index jelenleg csökkenő trendcsatornájának aljára esett, azonban ez nem kell, hogy örömmel töltse el a vevőket, gyakori ugyanis pánikmozgásoknál, hogy az adott termék árfolyama kiesik a csökkenő csatornából. Trendfordulóról továbbra is csak 22 000 pont feletti zárások esetében lehetne beszélni.
Az OTP árfolyama jelenleg folytatja útját, amelyet az 5700 pont magasságában letört emelkedő ék alakzat jelölt ki számára, mozgásának célja így akár a nagy ék alja is lehet 4400 forint magasságában. Addig azonban - akárcsak az index esetében - támaszok sora várja a bankpapírt, 4800 forint lehet az a szint, ahol elakad a lefelé tartó mozgás. Felfelé az 5250 forintos korábbi támasz már ellenállásként funkcionál, a csökkenő trend végét innen csak nagyon messze, 5500 feletti árfolyamoknál kellene megvizsgálni, mint lehetséges forgatókönyvet.

A Mol tegnap veszélyesen bedolgozta magát a 19 200-19 500 forint közötti támaszzónába, lefelé további támaszok 18 120 forintnál, majd 16 600 és 16 300 forint között találhatóak. A Richter egyelőre nem hajtotta végre a régóta várt pozitív fordulatot, így árfolyamában emelkedő trendről még nem lehet beszélni, csak oldalazásról.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve