A Napi Gazdaság hétfői számának cikke
Csökkenő árbevétellel és romló nyereségességgel kellett szembenéznie a két tőzsdei áramszolgáltató társaságnak, az Elműnek és az Émásznak. A miskolci cég esetében az árbevétel 4,7 százalékkal, 65,7 milliárd forintra, a budapesti társaságnál 8,8 százalékkal, 163 milliárd forintra csökkent. Az adózás előtti eredmény tekintetében mindkét cég brutális romlásról számolt be nemzetközi számviteli elvek szerint készült konszolidált eredménykimutatásában. Az Elmű adózás előtti profitja 27 százalékkal, 1,71 milliárd forintra zuhant, az Émászé 43 százalékkal, 6,5 milliárd forintra csökkent.
Az adózás utáni profit soron már nem fest ennyire rosszul a kép, ez a gyorsjelentések szerint annak köszönhető, hogy az év közbeni jogszabályváltozások jelentősen javították a cégek helyzetét a látens adófizetési kötelezettség szempontjából, így az adó soron mindkét társaság elég nagy pozitív számot tudott kimutatni. Az Émásznál 2 milliárd forint szerepel ezen a soron a tavalyi mínusz 1,6 milliárd forint után, míg az Elműnél 9,7 milliárd forint a 2011-es mínusz 4,1 milliárd forintot követően. Így az Émász a nettó nyereség soron mindössze 13 százalékkal ért el kevesebbet, 8,6 milliárd forintot, míg az Elmű 38 százalékos javulásról tudott beszámolni, nettó profitja 26,9 milliárd forint lett.
Az osztalékfizetés alapját képező egyedi eredménykimutatás nem sok jót sugall, az Émásznál itt a nettó nyereség 43 százalékkal, 4,9 milliárd forintra csökkent, az Elműnél pedig közel 29 százalékkal csökkent ez a profit, 10 milliárd forintra.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve