Az OTP részvénye kelletlenül követi nyugati szektortársait, 50 forintos, 1,3 százalékos pluszban van, 3860 és 3870 forint között ingadozik. A Mol visszavett kezdeti lendületéből: a reggel még 19400 forint felett is forgó olajpapír 45 forintos nyereséggel 19245 forinton áll.
Kisebb korrekció látható a Richter és a Magyar Telekom részvények piacán, a gyógyszerpapír egy százalékkal 36605 forintra, a telekom részvény 0,4 százalékkal 553 forintra gyengült.
A bikát egyelőre nem tudta megakasztani, hogy késik a megegyezés a görög adósságról, ráadásul pozitív bejelentések is érkeztek Európából. Leginkább az villanyozta fel a befektetőket, hogy a két európai "mentőalap" EFSF és az ESM egymás mellett működhet a tervek szerint. Az euró megítélése így javult, bár valószínűleg inkább arról van szó, hogy a görög kudarcra shortot nyitó befektetők zárják pozícióikat. Így az euró/dollár jegyzése az éjszakai 1,2860 körüli mélypont után meredeken emelkedik, s járt már 1,30 fölött is, jelenleg 1,2965 körül ingadozik.
A részvényindexek is kis pluszba kerültek, a DAX visszatért 200 napos mozgóátlaga fölé, az S&P 500 pedig 1315 pont fölött készül nyitni.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve