A hvg360 cikke szerint a bennfentes kereskedelem azért merült fel, mert bár a 4iG csak december 10-én jelentette be, hogy mégsem vásárolja fel a Magyar Telekomtól a T-Systems Magyarországot, de a vállalat részvényei már 10 nappal korábban esni kezdtek. Pedig még december elején is sorra érkeztek a hírek a 4iG által megkapott milliárdos állami megbízásokról - szemlézte a cikket a 444.hu.
A 4iG papírjai november 28-án még 922 forintos árfolyamon zártak, de másnap már csak 860-on, majd december 10-én még azelőtt zuhanásba fogtak, hogy a cég tőzsdezárás után közölte volna, hogy elmarad a T-Systems felvásárlása. Végül a bejelentés másnapján 550 forintig szakadt be az árfolyam.
Dióslaki Gábor, a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szervezetének vezetője a 4iG-től kikért részvénykönyv alapján a hvg.hu-nak azt mondta, hogy a bejelentést megelőző napokban egyetlen viszonylag nagyobb, de 5 százalékosnál kisebb tulajdonos kezdett pánikszerűen eladni, a Monavis Holding. Még nem tudni, hogy a holding hozzájuthatott-e a bennfentes információkhoz, és visszaélt-e velük.
A Monavisnak az a Kertész Balázs a tulajdonosa, aki ügyvédként Rogán Antal gazdasági ügyeit intézte. A T-Systems felvásárlását a legfelsőbb politikai szinten kellett jóváhagyni, az üzlet lefújása is ott dőlhetett el - jegyzi meg a 444.hu. Rogán Antal kancelláriaminiszter a Digitális Kormányzati Ügynökség felügyelője is.
A 4iG-ben nyáron szerzett irányítói befolyást a korábban Mészáros Lőrinc jobbkezeként számon tartott Jászai Gellért.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve