A Richter Gedeon Nyrt. igazgatósága részvényenként 57 forint osztalék kifizetésére tesz javaslatot a társaság 2013. évi nyereségéből - közölte a Richter hétfőn a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Az osztalékról a gyógyszergyár április 24-re összehívott éves rendes közgyűlése dönt. A részvények 100 forintos névértékére vetített 57 százalékos osztalék alacsonyabb a tavalyinál. Tavaly 66 százalék, azaz 660 forint volt az osztalék az akkor még 1000 forintos névértékű részvényekre. A Richter-részvények névértéke 2013 júliusában változott 100 forintra a társaság tavalyi éves közgyűlésének határozata alapján.
A közgyűlésen a részvényesek jóváhagyják a társaság 2013. évi egyedi és konszolidált beszámolóit, valamint a felelős társaságirányítási jelentést. A napirend szerint alapszabály-módosításról is döntenek, továbbá igazgatósági tagokat és könyvvizsgálót választanak.
A Richter a februárban közzétett, nemzetközi pénzügyi szabványok (IFRS) alapján készült, konszolidált tőzsdei gyorsjelentése szerint 2013-ban 351,4 milliárd forint árbevételt és 44,65 milliárd forint adózott eredményt ért el. Forgalma 7,6 százalékkal nőtt, míg nyeresége 9,4 százalékkal csökkent az előző évhez képest.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve