Az Európai Bankfelügyelet az Európai Központi Bankkal együtt nyilvánosságra hozta a részleteit annak a stressztesztnek, amelyben a felügyeletük alá tartozó bankok ellenálló-képességét vizsgálják a következő három évben az unió pénzügyi rendszerét leginkább veszélyeztető fenyegetésekkel szemben. A teszt készítői kíváncsiak arra, milyen hatással lenne egy nagy sokk a felügyelt intézmények mérlegére
A korábbi stresszteszteket, amelyeket 2010-ben és 2011-ben végeztek meglehetősen sok kritika érte, mondván: az abban vizsgált forgatókönyveknek nem nagyon sikerült leképeznie a valóban bekövetkező események kockázatát, s így nem sikerült kiszúrni azokat a bankokat, amelyek később valóban bajba kerültek. Az ECB idén novemberben készül átvenni mintegy 130 bank felügyeletét, a mostani stresszteszt ennek az egyik előkészítő lépését jelenti. A Bloomberg szerint a mostani teszt jobban reflektál majd a valós kockázatokra - mint például az ukrajnai események -, s ezáltal várhatóan a befektetők részéről is nagyobb bizalom övezi majd a vizsgálat eredményeit.
A rettenetes és az iszonyatos
A bankokat fenyegető potenciális negatív sokkok közül vizsgálják többek között a kereskedelmi ingatlanok piacának esetleges összeomlás és egy kelet-közép-európai devizaválság hatásait is - áll a bankfelügyelet közleményében. A fejlett gazdaságokkal kapcsolatban a forgatókönyvek között szerepel az is, hogy mi történne, a Japán vagy az amerikai gazdaság növekedése 5-6 százalékponttal elmaradna a jelenleg várttól.
A számítások szerint ezeknek a sokkoknak a hatására potenciálisan 7 százalékponttal lehetne alacsonyabb az eurózóna GDP növekedése a jelenleg vártnál, ami egy 5 és 6 százalék közötti GDP-visszaeséssel járó recesszióhoz vezetne. A teszt arra is választ keres, hogyan viselnék a bankok a lakáspiaci árak 14, illetve a részvénypiacok 19 százalékos zuhanását.
Az ilyen peremfeltételek mellett futtatott stresszteszt totális fordulatot jelent a korábbiakhoz képest. Figyelembe veszi a a bankok mérlegében rejlő szinte összes potenciális kockázatot - mondta a hírügynökségnek Fabrizio Bernanrdi, a Fidentiis Investment szakértője. Sokkal komplexebb és szigorúbb, mint a 2011-es vizsgálat, amely csak az államadósság válság hatásait vizsgálta és legrosszabb esetként mindössze 0,5 százalékos GDP-csökkenéssel számolt.
Betömi a lyukakat
A stresszteszt immár a harmadik lépése lesz az ECB közel egyéves, az eurózóna bankrendszerét érintő vizsgálatának. A bank tisztségviselői szerint eredményeinek hitelességét tovább növelheti a korábban lefojtatott eszközminőségi vizsgálat is. A teszt összesen 124 bankot érint - ez a teljes európai bankrendszer több, mint felét jelenti. A május végén kezdődő teszt eredményeit október végén hozzák nyilvánosságra.
Egy dolog a bankok gazdálkodásán tátongó lyukak feltárása és egy másik, hogyan tömik be ezeket - hívja fel a figyelmet Nigel Cassidy, a BBC pénzügyi szakírója. Az európai bankunió létrejöttével ez a teher a kormányokról átkerül a pénzintézetek részvény- és kötvénytulajdonosainak vállára. A német és francia bankoknak hamarosan csatlakozniuk kell görög, portugál és spanyol társaikhoz, amelyeknek elsősorban befektetőiktől kell friss pénzt kérniük, ha úgy alakul.
A stresszteszttel kapcsolatos legnagyobb aggodalom - a feltételek megszigorítása után - ugyanakkor az, hogy mit kezdenek a szabályozó hatóságok azokkal a pénzintézetekkel, amelyek elbuknak a vizsgán és képtelenek emelni tőkéjüket. Akárhogy is nézzük, Európában összességben eurómilliárdok hiányoznak ahhoz, hogy az illetékesek kezelni tudják a bankrendszer - egy a 2008-as leolvadáshoz hasonló - összeomlását.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve