Jóval intenzívebbé vált idén az állami tőkebefektetési alapok befektetési tevékenysége, idén már 42 százalékkal több pénzt fektettek be, mint 2011-ben. A milánói Bocconi Egyetem felmérése szerint 2011-ben az állami tőkebefektetési alapok világszerte összesen 237 direkt befektetést hajtottak végre, 80,9 milliárd dollár értékben. A pénz jelentős része feltörekvő piaci államok alapjaiból származott, s leginkább a fejlett országok cégeinek részvényeiből vásároltak, ezek közül is azokéból, amelyek kitettsége jelentős a feltörekvő piacok irányában. Ilyen például a luxuscikkeket előállító LVMH, vagy a spanyol közszolgáltató vállalat, az Iberdola, amelynek jelentős érdekeltségei vannak Kínában és Latin-Amerikában.
Az alapok befektetésik során a jelek szerint a feltörekvő piaci kitettséget keresték, azonban azzal, hogy ezt fejlett piacokon bevezetett cégeken keresztül játszották meg, jelentősen csökkentették a befektetéseket fenyegető politikai, jogi és szabályozási kockázatokat - mondta az egyetem jelentésének egyik társszerzője, Vicotria Barbary, a Sovereign Investment Lab elemzője.
Ezek az alapok ugyanakkor kerülték a befektetést az európai feldolgozóipari szektorokban, ez jelzi, hogy nem bíznak az európai gazdaság teljesítőképességében, s abban sem, hogy a kontinens kellőképpen kezelni tudná jelenlegi pénzügyi problémáit.
Az alapok befektetéseiben eközben egyre nagyobb arányt képviselnek a biztonságosnak vélt piacokon a jó minőségű ingatlanok, például New Yorkban és Londonban. Barmary szerint erre jó példa a Kuwait Investment Authority legutóbbi londoni irodaépület vásárlása.
A hosszútávon befektető alapok mindig is szerették az ingatlanokat a portfóliókban, s ez várhatóan nem fog változni a jövőben sem. Azonban míg ezek a befektetők korábban ingatlanbefektetési alapokon és társaságokon keresztül vették ki részüket a piacból, addig mostanra egyre inkább jellemzővé válik a közvetlen vásárlás. Ez azt jelzi, hogy a vagyonkezelők teljesítményében egyre kevésbé bíznak ezek a befektetők az elmúlt évek viszonylag gyenge teljesítménye után.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve