A nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült beszámoló szerint tavaly a negyedik negyedévben 565 millió forint adózott eredményt könyvelt el a cégcsoport, 13,943 milliárd forint árbevétel mellett, az eredmény éves szinten 33,8 százalékkal csökkent, az árbevétel pedig 7,2 százalékkal bővült. Tavaly az árbevétel 67,5 százaléka export, a többi belföldi árbevétel volt.
A jelentés szerint tavaly a Rába számára fontos európai és tengerentúli tehergépjármű-, valamint mezőgazdasági járműpiacokon egyaránt jelentős növekedés volt, ennek, valamint az orosz busz- és teherautó szegmens ugyancsak bővülő igényeinek rugalmas gyártási kapacitással felelt meg a társaság.
Kapcsolódó
A drasztikusan megugró acélalapanyag árak és energia egységárak ellenére negyedéves szinten és 2018 egészében is sikerült növelni a bruttó nyereségességi szintet: a bruttó fedezeti szint növekedése a negyedik negyedévben 1,1 százalékpontot, az egész évet tekintve pedig 0,2 százalékpontot ért el. Mindezzel a csoport szintű bruttó fedezet 21,3 százalékot ért el.
Az éves EBITDA (kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény) 3,79 milliárd forint lett 2018-ban, 7,6 százalékkal alatta maradt az egy évvel korábbinak, a 2018 utolsó negyedévi pedig 1,167 milliárd forint, 24,5 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál.
A cégcsoport üzemi eredménye tavaly az év egészében 18,5 százalékkal, 1,751 milliárd forintra mérséklődött, az utolsó negyedévben pedig 38,1 százalékkal, 655 millió forintra csökkent.
Az üzletágak közül 2018-ban a járműalkatrész és a jármű üzletág 47, illetve 15 millió forinttal növelni tudta üzemi eredményét, a futómű üzletág nyeresége 354 millió forinttal csökkent.
A gyorsjelentés idézi Pintér Istvánt, a Rába Járműipari Holding Nyrt. elnök-vezérigazgatóját, aki kifejtette: a jelentős piaci élénkülés támogatta a Rába működését, a társaság növekvő árbevétellel, nyereségesen zárta 2018-at. Emellett azonban a megugró költségekkel is szembe kellett nézniük, amit rugalmas, hatékony, vevőigényekre szabott működéssel, és kézben tartott költségekkel ellensúlyozott a társaság.
A Rába részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik. Szerdán a papír 1215 forinton zárt, 45 forinttal, 3,57 százalékkal alacsonyabban az előző záróárnál. Az elmúlt egy évben a legmagasabb ára 1530, a legalacsonyabb 1180 forint volt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve