Egyelőre technikailag sem beszélhetünk pozitív középtávú trend kialakulásáról. Az S&P-ben az 1220-as támaszok sokadszorra is kitartottak, ezek letörése most ismét lekerült a napirendről. Felfelé az 1280-85-ös sáv viszont nagyon erős ellenállás, ezek áttörése jelenthetne csak új emelkedő trendet. Long pozíció is inkább csak e fölött ajánlható - olvasható a Raiffeisen hétvégi részvénypiaci kitekintőjében.
A hazai piacon megint lényegesen bonyolultabban alakulhat a kép. A forint rekord közeli szinteken, péntek délután a Fitch negatív kilátásra helyezte az ország hitelbesorolását, a közeli napokban várható a többi hitelminősítő kommentárja is az október végi felülvizsgálatot követően - ebből az S&P-é már be is futott. Emellett a Bankszövetség a héten teszi le javaslatait a végtörlesztéssel kapcsolatban. Ráadásul a héten jelent a Mol és az OTP is.
A Fitch lépésének várhatóan nem lesz hatása, ráadásul miután a másik két másik hitelminősítőnél már a bóvli kategóriába rontás lenne a következő lépés, jó esélyt látnak a Raiffeisen elemzői arra, hogy egyelőre csak további figyelmeztetést adnak. Ez akár pozitív lökést is adhat a piacnak.
Ezzel ellentétben várhatóan sem a Mol (kedd), sem az OTP (péntek) gyorsjelentése nem lesz erős, elsősorban devizás hatások miatt.
A legnagyobb hatással azonban a végtörlesztési javaslatok lehetnek, hiszen azok az egész országkockázatot befolyásolják, míg az OTP-t közvetlenül is. Utóbbinak sikerült a hét végére 3000 fölé visszatérnie, ezzel elhárult a közvetlen veszélye a 2750-es korábbi lokális mélypontok letörésének. Utóbbit könnyen párhuzamba lehet vonni a forint 317-es rekord szintjével, ha az elesik törhet az OTP is, mely jelentős teret nyithatna lefelé. Pozitív forgatókönyv esetén 3350 az ellenállás.
A Molt több jó kurdisztáni hír is támogatta. Egyrészt kinti partnere a Gulf Keystone jelentősen emelte a várható szénhidrogén készletre tett becslését. Emellett az óriás cégek közül elsőként az Exxon bejelentette, hogy belép a régióba, mely jelentősen csökkentheti a régiós befektetések kockázatát a befektetők szemében kedvezve a régióban tevékenykedő cégek megítélésének, mint a Mol. Így a gyenge gyorsjelentés ellenére is pozitívak a kilátások. A 18 000-es szintek áttörése lehet a következő feladat jó hangulat esetén. Lefelé 16000-15500 a támasz. Középtávra továbbra is a legkedvezőbb hozam/kockázat profillal rendelkezik.
Az MTelekomban kitartottak az 500-as szintek, amely pozitívum, ettől függetlenül az OTP mellett ez a papír van most a legnagyobb veszélyben a makro kockázatok növekedése kapcsán. Az 530 feletti több éves csökkenő trend áttörését pedig nem tartjuk reálisnak továbbra sem, legalábbis addig amíg tényleg nem cáfolják a hitelminősítők a leminősítési szándékukat.
Jó gyorsjelentést publikált a héten a Richter, a 35 000-es támaszok kitartásával továbbra is él a konszolidációs fázis forgatóköny. Felfelé a 37000 az erős ellenállás, jelentősebb lendületet csak e fölött nyerhetne. Erre várni kell még valószínűleg, de középtávra vételre ajánlott.
A várakozásoktól elmaradó számok ellenére is erősödött az Egis. A cég tájékoztatója megerősítette ugyanis, hogy az eredmény elmaradása szinte kizárólag egyedi tételeknek, illetve pár előre nem látható technikai tételnek volt köszönhető, a mögöttes trendek továbbra is sértetlenek. Jövő évre vonatkozó előrejelzéseiket is megerősítette a cég. Így a Raiffeisen fenntartja vételi ajánlását a papírra, amely maradhat 18000-19000 között.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve