Amíg a reggeli órákban 302,4 forintot kértek egy euróért, addig délután öt óra előtt pár perccel 303,1-et, a gyengülés tehát egészen minimális. Az eseménytelen kereskedést több dolog is segítette: egyrészt nem okozott nagy meglepetést sem az EP-, sem az ukrajnai választás, másrészt pedig mind az amerikai, mind a londoni piacok zárva tartottak hétfőn.
Miután a forint az elmúlt hét vége felé áttörte azt a 302,5-ös szintet, melyről korábban többször is visszapattant, a piac most egyelőre kivár, hogy az áttörés tartós lesz-e, vagy pedig csak ideiglenes és hamarosan gyengülés várható. Amennyiben az előző forgatókönyv valósul meg, úgy a következő ellenállási szint 300 forintnál lesz, amit a szakértők szerint egyelőre nem fog tudni áttörni a magyar deviza, így ebben az esetben 300 és 304 forint közötti euróárfolyam várnak a közeljövőben.
Délután öt előtt pár perccel tehát egy dollár 222, egy font 374, egy svájci frank 248,2, míg a japán jen 2,1796 forintot ért.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve