A Richter Gedeon Nyrt. adózott nyeresége 49,9 százalékkal 5 milliárd 688 millió forintra csökkent 2014 első negyedévében az előző év azonos időszakában mért 11 milliárd 344 millió forinthoz képest - közölte a társaság a tőzsde honlapján.
A csütörtökön közölt, nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült gyorsjelentés szerint a társaság összes árbevétele 7,5 százalékkal nőtt, 88,781 milliárd forintot ért el a harmadik negyedévben. Az üzleti eredménye 40,4 százalékkal,7,268 milliárd forintra esett.
A gyorsjelentés szerint 2014 első háromnegyed évében a teljes árbevétel forintban mérve 1,2 százalékkal nőtt, euróban pedig 2,8 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakával összehasonlítva, 263 milliárd 688 millió forintot tett ki. A bázisidőszakhoz képest az euró-forint árfolyam 4,2 százalékkal gyengült.
Az üzleti eredmény forintban mérve 37,6 százalékkal 26,319 milliárd forintra csökkent, euróban kifejezve 40,1 százalékkal 85,2 millió euróra esett vissza. A jelentős visszaesés okai a csökkenő fedezeti hányad, a mérföldkő bevételek hiányának következtében ráfordítás-egyenlegűvé vált egyéb bevételek és ráfordítások, valamint a megemelkedett K+F költségek - írták.

Magyarországon 2014 első háromnegyed évében 25,826 milliárd forint (83,6 millió euró) árbevételt értek el, ami 3,7 százalékos növekedést (euróban 0,5 százalékos csökkenést) jelent a bázis időszakban elért forgalomhoz képest. A magyarországi piacszabályozási rendszer érdemben nem változott, a korábbi években tapasztalt jelentős csökkenéseket követően a piac végre stabilizálódott.
A csoport adózott eredménye az első 9 hónapban 28,816 milliárd forintot tett ki, ami a 2013 első háromnegyedévi értéknél 27,7 százalékkal alacsonyabb.
A Magyarországon kívüli piacokról származó árbevétel 2014 első háromnegyed éve során 770 millió euró volt, ami 24,5 millió eurós, azaz 3,1 százalékos csökkenést jelent a bázisidőszakhoz képest az orosz, az ukrán és a lengyel piacokon bekövetkezett árbevétel-visszaesés következtében, amelyet nem tudott ellensúlyozni az EU15 országokban, az egyéb FÁK régióban, továbbá az Egyesült Államokban elért árbevétel-növekedés.
Az értékesítési- és marketingköltségek 79,827 milliárd forintot (258,4 millió eurót) értek el 2014 első 9 hónapjában, ami forintban mérve változatlan szintet jelent, euróban mérve 3,9 százalékos csökkenést mutat a bázishoz képest. A nyugat-európai és a kínai marketing költségek növekedését ellensúlyozta az orosz, ukrán és lengyel piaci marketingkiadások mérséklése, valamint a rubel és a hrivnya leértékelődése, ami változatlan költségszintet eredményezett.
A pénzügyi tevékenység eredménye 2014 első kilenc hónapjában 2,807 milliárd forint nyereség volt, szemben a 2013 azonos időszakában elért 240 millió forintos nyereséggel, ami 2,567 milliárd forintos növekedés. A nyereség nagyobbrészt abból adódik, hogy a 2013 végi árfolyamokhoz képest a vizsgált időszakban gyengült a forint, az árfolyamnyereségek mellett a nettó kamatbevétel is javította az eredményt.
A csoport beruházásainak összege az immateriális javak beszerzésével együtt 2014 első háromnegyed évében 28,896 milliárd forint volt, szemben a bázisidőszaki 21,373 milliárdos értékkel. A biotechnológiai kutatás-fejlesztés és gyártás magyarországi kapacitásainak kialakításához kapcsolódó beruházás összege 785 millió forint volt 2014 első háromnegyed évében.
Az egy részvényre jutó eredmény "alap" formája a vizsgált időszakban 155 forint/részvény (0,50 euró/részvény) volt, ami a 2013 első háromnegyed évében elért 214 forint/részvény (0,72 euró/részvény) értékhez viszonyítva forintban számolva 27,6 százalékos (euróban mérve 30,6 százalékos) csökkenést jelent.
A portfolio.hu a jelentés kapcsán kiemeli, hogy az üzemi eredmény 26, a nettó profit a negyedévben 15 százalékkal múlta alul az elemzők által vártat a negyedév során. Ráadásul a cég az elemzői előrejelzésekben szereplő idei részvényenkénti eredményének alig felét hozta össze az első 9 hónapban.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve