A forint esése, pontosabban a magyar gazdaságpolitika bizonytalansága által keltett nyugtalanság tehát jól láthatóan átszűrődik az állampapírpiacra is - írja a Portfolio.hu. Emellett persze a jegybanktól várt további kamatcsökkentési várakozások miatt még élénk lehet az érdeklődés az állampapír aukciókon, illetve nem meglepő, hogy történelmi mélypont is ki tud alakulni a 12 hónapos kincstárjegy aukciós átlaghozamában.
Csütörtökön 4 bázisponttal 341 bázispontra emelkedett az 5 éves magyar CDS-felár, ami csaknem öthavi csúcsnak felel meg. Napközben a forint ismét gyengült, de nap végére azért szépíteni tudott és 305 alatt készül kissé az euró a hosszú magyar hétvégére, így távolodott a szerdán elért 9 hónapos mélyponttól.
A magyar jegybanktól várt további kamatcsökkentések beárazása nyomán a rövidebb futamidejű forintalapú magyar állampapír hozamok tovább süllyednek (már bőven 5 százalék alatt járnak és így alakult ki történelmi hozammélypont a mai 12 hónapos kincstárjegy aukción is), miközben a gazdaságpolitikával, illetve a kamatvágások fenntarthatóságával kapcsolatos bizalmatlanság nyomán az 5-15 éves kötvények hozama emelkedőben. A 10 éves kötvényhozam 6,5 százalék körüli szintje december közepe óta a legmagasabb.
A kötvényhozamok emelkedése mellett egy másik figyelmeztető jel, hogy a külföldi befektetők magyar állampapír állománya a legfrissebb, keddre vonatkozó adat szerint további 30 milliárddal 4813 milliárd forintra, öt hónapja a legalacsonyabb szintre süllyedt. A külföldiek tehát a február közepi nagy kötvénylejárat óta továbbra is kissé nettó eladóként viselkednek a magyar piacon.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve