Közel két százalékos mínuszban járt délben a Budapesti Értéktőzsde vezető index, a BUX a délelőtt folyamán 16 534 pontnál érte el minimumát, innen 16 660 pontig pattant vissza jegyzése, ez így is közel két százalékos mínusz az előző napi záróértékhez képest. A vezető részvények közül a rubel esésére reagálva profit warningot bejelentő Richter szerepel a legrosszabbul. A gyógyszergyári részvények árfolyama gondolkodás nélkül esett át a 3670-3680 forintos masszív támaszzónán, s csak a 3504 forint fogta meg a kurzust, délre 3538 forintra kapaszkodott vissza, ez 4,38 százalékkal marad el hétfői záróértékétől. Az eddigi forgalma meghaladja az egymilliárd forintot.
A napok óta rosszul szereplő OTP-t sem kímélik az eladót, a befektetők nyilván orosz leánybankja és kitettsége miatt büntetik a bankpapírt. Az árfolyam 1,6 százalékos csökkenést követően 3894 forint alatt járt délben. A Mol stagnál, 11 350 forinton, érdemes megjegyezni, hogy ez a szint az elmúlt évben masszív támasz volt az olajrészvény árfolyamában.
Kapcsolódó
A Magyar Telekomot sem kerülte el az általános rossz hangulat, a távközlési papír kétszázalékos mínsuzban, 336 forinton járt délben.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve