Folytatódni fog az USA és más nyugati országok adósságállományának növekedése, ami 5-10 éven belül "kolosszális felforduláshoz" fog vezetni a nyugati világban - nyilatkozta Marc Faber, tőzsdei szakértő, a Gloom Boom & Doom című hírlevél írója a CNBC-nek. A sötét jóslatairól is ismert szakértő szerint a rezsimek ameddig csak lehet, igyekeznek életben tartani a rendszert, ami nem költségvetési szakadékhoz (fiscal cliff), hanem egyenesen fiskális Grand Canyonhoz vezet majd. Faber meg is adja a gyógyírt: legalább 50 százalékkal kell csökkenteni az állami bürokrácia mértékét az USA-ban, ettől rögvest javulna a gazdaság.
Ami a részvénypiaci kilátásokat illeti, a tőzsdeguru szerint a kínai és a japán piacok fellendülhetnek, míg az S&P-500-as index a legutóbbi, 1470 pontos csúcshoz képest 20 százalékkal kerülhet lejjebb. "A piac technikai pozíciója gyenge, a vállalati profitok romlanak" - fogalmazott Marc Faber hozzátéve, hogy szerinte amennyiben a statisztikák precízek volnának - márpedig nem azok -, alig mutatnának növekedést.
Amint arról beszámoltunk, a szakértő nemrégiben még európai részvények vásárlására buzdított, mégpedig alacsony értékeltségükre hivatkozva - ő maga is akkor vásárolt első ízben ilyen papírokat. Azóta azonban változott a helyzet, a görög piac 65 százalékot emelkedett, így többé nem is venne már európai részvényeket Faber, aki korrekcióra számít, de új mélypontokra nem.
A neves befektető most Ázsiára, azon belül is kínára és japánra koncentrál, hiszen míg a thai piac a 2009-es mélypontok óta 250 százalékot emelkedett, és hasonló teljesítményt mutatott fel a Fülöp-szigeteki, indonéz, maláj, szingapúri piac is, addig a kínai benchmark index csak 2000 pont környékén jár a 2007-es 6000-es érték után. Ha Görögország tudott 65 százalékot javulni, akkor a legnagyobb szemét is tud 65 százalékot emelkedni - indokolta Faber a stratégiáját.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve