Kínában négy napon belül kétszer kellett felfüggeszteni a tőzsdei kereskedést, miután a részvényárfolyamok átlépték a hétszázalékos zuhanási korlátot, ám az elemzők egyelőre csak találgatják az okát a durva évkezdésnek - írja a CNBC. A hírportálnak nyilatkozó szakértők teljesen ellentétes véleményen vannak a dologról.
Jackson Wong, a Huarong International Securities tőketársaság igazgatója a jüan leértékelése körül keresi a pánik okát. A pekingi jegybank augusztus óta nem látott tempóban gyengítette a nemzeti valutát - csütörtökre 6,5646 jüan/dolláros szintet állapított meg, ami fél százalékkal alacsonyabb a szerdainál.
Mit akarnak?
Tavaly két százalékkal értékelték le a jüant, ami már akkor is nagy piaci felfordulást okozott - emlékeztet a szakértő. Ezt követően aztán egy csomó intézkedést kellett hozniuk, hogy helyreállítsák a befektetők bizalmát. Az új év elején máris 2,7 százalékos gyengülésben van a kínai deviza, ami óriási változás. A kereskedők, a befektetők nem értik, mit akar ezzel a pekingi vezetés.
Wong szerint hibás az a szabály, amely öt-, illetve hétszázalékos részvényáreséshez köti a kereskedés negyedórás ideiglenes, illetve egy napra szóló végleges felfüggesztését. Az utóbbi túl alacsony a piac hullámverésének megtöréséhez. A szakértő szerint vagy növelni kellene limitet, vagy teljesen el kellene hagyni azt, és tízszázalékos kereskedési korlátot kellene elfogadni minden egyes részvényre.
Bénáznak ezek
Daniel So, a CMB International Securities befektetési cég stratégája osztja Wong véleményét, miszerint a kínai hatóságok hozzá nem értésről tesznek tanúbizonyságot. A jegybank az elmúlt napokban többször gyengítette a jüan hivatalos árfolyamát, amivel azt üzente, hogy belátható ideig nem óhajtja védeni a valuta árfolyamát.
Ezzel minden bizonnyal az export jövedelmezőségét javítanák, ami lendületet adhat a gazdaságnak, ám a leértékelődés folytatódása nyomán végül mégis csak be kellene avatkozniuk a jüan értékének védelme érdekében.
A szakértőt aggasztotta az is, hogy nem függesztették fel a nagy részvénytulajdonosokra vonatkozó eladási korlátozást a pénteki határidőre, ám a hatóságok végül mégiscsak léptek. Azok a cégek, amelyek legalább ötszázalékos pakettel rendelkeznek egy tőzsdei vállalatban csak papírjaik egy százalékától válhatnak meg a következő három hónapban és ezt is jó előre be kell jelenteniük.
Tudják, mit csinálnak
Mitul Kotecha, a Barclays bank ázsiai devizakereskedője úgy véli, hogy a pekingi hatóságok szándékosan adnak vegyes jelzéseket a piacnak. Az a céljuk ezzel, hogy elriasszák a kínai tőzsdéről a spekulánsokat. Kotecha nem találja meglepőnek a jüan gyors gyengülését, hiszen az már a múlt év végén elindult.
Nem ért egyet So véleményével, miszerint a központi bank feladta vagy elvesztette ellenőrzését a piaci folyamatok felett. Szerinte inkább azt akarják, hogy a piaci szereplők találgassanak a szándékaikat illetően.
Ez nem egyirányú utca: most gyengítik a hivatalos árfolyamot, de bármikor fordíthatnak ezen, ami a Kínán belüli és kívüli jüanárfolyamra is hathat. Kotecha úgy látja, hogy a kereskedők tovább fogják találgatni, mit akarnak a hatóságok, amit az utóbbiak elégedetten nyugtáznak.
Egyfelé kéne mutogatni!
Stephen Davies, a Javelin Wealth Management vagyonkezelő társaság vezérigazgatója azok közé tartozik, akik kifogásolják a jegybank cikkcakkjait. A múlt év végén, amikor a jüan bekerült az IMF valutakosarába, mindenki arra számított ez stabilizálja a piacokat és közelebb hozza egymáshoz a kínai valuta kétféle árfolyamát.
Ehelyett az év elején nőtt a különbség - a jüan külföldi árfolyama szerdán ötéves mélypontra esett a dollárral szemben. Mit gondoljanak erről annak tükrében, hogy számos kínai illetékes többször arról beszélt, hogy zsugorítani akarják a különbséget? Davies szerint nem ártana, ha egyértelműbbé válnának a pekingi döntéshozóktól érkező üzenetek.
Ugyan már, tudják ezek!
Richard Yetsenga, az ANZ pénzügyi szolgáltató piackutatási részlegének vezetője úgy látja, hogy a jegybank világos üzeneteket küld. Akárcsak az augusztusi leértékelés idején, most is egyértelmű monetáris politikáról árulkodnak a bank lépései. Az elmúlt napokat megelőzően is volt két jüanleértékelés, egy kicsit nagyobb, mint egy hónappal korábban.
Egy szóval a szakértő szerint egyértelmű az irány, csak annak vagyunk tanúi, hogy erősödnek a folyamatok. Yetsenga ösztönei azt súgták az elmúlt napokban, hogy folytatódik a leértékelődés, igaz, halványabbra számított, mint ami végül bekövetkezett. A folyamatos gyengítés mellett szól, hogy egy egyszeri nagy leértékelés haszontalan lenne, mert az mellékhatásként a belső likviditás zsugorodásával járna.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve