Most először kötött magyarországi székhelyű, magyar vállalattal stratégiai együttműködési megállapodást a kormány - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Richter Nyrt.-vel tető alá hozott megállapodás aláírása alkalmából a Parlamentben. Hozzátette: a Richterben az a fontos, hogy magyarországi központú, független vállalat, termelése több mint 90 százalékban itt történik, viszont árbevételének csaknem 90 százaléka külföldről származik. A társaság tavaly 29 milliárd forintot költött kutatás-fejlesztéssel, az ezer főt foglalkoztató k+f-részleg a térség legnagyobbja - Orbán szerint ezért fontos a sikeres vállalat támogatása. Sikeres ország nincs sikeres cégek nélkül - fogalmazott a kormányfő.
Orbán Viktor szavai szerint az állam a Richterben meglévő 25 százalékos tulajdonrészével aktívabban akar foglalakozni, ám nem akar jobban beleszólni a vállalat irányításába, mint eddig. Helyes út volt, hogy eddig az állam a minimálisra korlátozta a tulajdonosi beleszólást, lehet, hogy ez is hozzájárult a vállalat sikereihez - jegyezte meg mosolyogva Orbán.
A miniszterelnök hozzátette: a jövőben is fenn kívánják tartani, hogy szakmai befektető nélkül működjön a társaság. Ez a kijelentés úgy értékelhető, hogy az állam eldöntötte, nem kíván részvényvásárlási lehetőséget teremteni azon szakmai tulajdonosok számára, akik a nemzeti vagyonkezelő által kibocsátott, 2014 szeptemberében lejáró, Richter-részvényekre váltható kötvényekkel rendelkeznek. Az is elképzelhető továbbá, hogy a Richternél - a Molhoz és az OTP-hez hasonlóan - az alapszabályban rögzítenék, hogy az államon kívüli tulajdonosok bármekkora pakett esetén is legfeljebb 10 százalékos szavazataránnyal rendelkezhetnek.
(A cikk szerzője rendelkezik Richter-részvényekkel.)
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve