Az Aleo nettó eredménye 12 százalékkal 923 millió forintra emelkedett, azonban a kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredménye (EBITDA) 1,8 milliárd forint lett, 22 százalékkal kevesebb a 2016-osnál.
Az EBITDA csökkenését, amelyet részben a rendkívüli év eleji téli időjárásból fakadó veszteségek okoztak, a nettó eredményben ellensúlyozta a pénzügyi eredmény javulása, a 2017-ben nem jelentkezett értékvesztés, továbbá a beszámítható halasztott adó.
Kapcsolódó
A tájékoztatás szerint az árbevétel növekedése főként az új, külső termelők virtuális erőműhöz csatlakoztatásának, a nagyobb strukturált villamosenergia-termék értékesítési árbevételnek, az új vállalkozási munkák elnyerésének, a gáz-kiskereskedelem sikeres elindításának és a villamosenergia-kiskereskedelem bővülésének köszönhető.
A cégcsoport beruházásainak tőkeigényes szakasza kezdődött el a múlt évben. A 2017-ben megkezdett, és egyes esetekben be is fejezett, valamint a folyamatban lévő befektetési és beruházási projektek együttes nagyságrendje meghaladta a 11 milliárd forintot - közölte az Alteo.
Az Alteo részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde standard kategóriájában kereskednek. A papír a szerdai kereskedést változatlan árfolyamon, 720 forinton fejezte be, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 815, a legalacsonyabb 531 forint volt.
A kép forrása: Alteo.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve