Az előző héten kvázi végig gyengült a forint, hiszen amíg az euróval szemben 305-ről indult az árfolyam, egészen 310-ig is visszacsúszott a jegyzés - közölte a Napi.hu érdeklődésére Csajbók Róbert, az ING Bank devizapiaci kereskedője. Bár négy egymást követő napon át gyengült az árfolyam, az esés nem volt folyamatos, hiszen először 308-ig felment az árfolyam, majd 305-ig tudott erősödni (a korábbi 302-303-as szintek helyett), végül egészen 310-ig esett a jegyzés.
A nagykép összességében ebbe az irányba mutat, nagy meglepetést nem okozott a forint gyengélkedése - foglalta össze a trendeket Csajbók, aki szerint eddig is mindössze a momentum hiányzott, ami elindítja az esést. A devizahitelesek új mentőcsomagjának belengetése megalapozta ezt, később a forint nem is tudott már erősödni.
Az ING Bank szakértője szerint várhatóan a közeljövőben is gyengülni fog a forint árfolyama, azonban nem folyamatosan, hanem hullámzó teljesítménnyel, így összességében 308 és 312 közötti árfolyamot prognosztizált.
Hétfő délelőtt fél 11 előtt pár perccel tehát egy euró 309,9, egy dollár 227, egy font 386,4, egy svájci frank 254,9, míg a japán jen 2,2392 forintot ért.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve