A Mol 110 forinttal, 0,47 százalékkal 23 380 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 320 forinttal, 3,20 százalékkal éves maximumra, 10 335 forintra nőtt, forgalmuk 6,1 milliárd forintot tett ki.
Kapcsolódó
A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,05 százalékkal 480 forintra emelkedett, forgalma 640,1 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,23 százalékkal 6615 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.
A részvénypiac forgalma 11,2 milliárd forint volt, a vezető részvények emelkedtek az előző napi záráshoz képest.
Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, hogy látványos javulás következett be a részvénypiaci hangulatban, a nemzetközi tőzsdeindexek emelkedtek. A kedvező nemzetközi részvénypiaci hangulat a magyar részvényekre és a régiós papírokra is pozitívan hatott.
Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az M1 csatornán elmondta, hogy a Budapesti Értéktőzsdén a jó hangulat a zárásra fokozódott. A kereskedés hangulatát befolyásolta, hogy a geopolitikai kockázatok, feszültségek némileg enyhültek, és ez pozitívan hatott a részvénypiacokra. A német cégvezetők a ZEW-indexben javulónak ítélték meg a gazdaság jelenlegi állapotát, és ez lendületet adott az európai részvénypiacoknak.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve