Vegyes teljesítményt mutatnak az ázsiai irányadó indexek hétfőn, melynek hátterében a munkaerőpiaci viszonyok javulására utaló jó tengerentúli makroadatok, valamint a görög adósságválság rendezésének elhúzódása hatottak. A görög politikai pártok nem tudtak egyezségre jutni a hétvége során azon reformintézkedéseket illetően, melyet az EU és az IMF a mentőcsomagért cserében elvár. A kínai piac gyengélkedéséhez hozzájárult, hogy az IMF Kína 2012-es GDP előrejelzését a korábbi 9 százalékról 8,25 százalékra csökkentette. A japán Nikkei és az ausztrál S&P/ASX 200 index egyaránt 1,1 százalékkal került feljebb. Ezzel szemben a hongkongi Hang Seng értéke 0,4 százalékkal, a dél-koreai Kospi 0,2 százalékkal, a kínai Shanghai Composite 0,1 százalékkal csökkent.
Az USA javuló munkaerőpiaci adatainak hatására a határidős olajárfolyam emelkedésnek indult, amely több nyersanyag kitermeléssel foglalkozó vállalatra a is pozitívan hatott. A Rio Tinto 2,6 százalékkal került feljebb, az ausztrál Fortesque Metals Group papírjai 5,7 százalékkal lettek drágábbak. A tokiói JFE Holdings 2,2 százalékot, a Pacific Metals 1,9 százalékot emelkedett.
Jól teljesítettek a japán exportcégek is, melyek emelkedését a jen gyengülése segítette. A Sony 4 százalékos, a Honda Motors 2,9 százalékos pluszban zárta a kereskedést.
Alulteljesítő volt viszont a kínai távközlési szektor, a China Unicom Hong Kong 4,6-ot zuhant, a China Mobile 1,6 százalékkal került lejjebb.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!