Nincs felmentő ítélet a pótmagánvádas eljárás során, a másodfokú bíróság ugyanis azt mondta ki, hogy a pótmagánvádló által beadott vádindítványról nem lehet állást foglalni, mivel az nem az arra jogosulttól származik. A bíróság oldalán megjelent dokumentumban a neveket kitakarták, de a cikk szerint egyértelműen beazonosítható, hogy Hernádi ügyéről van szó - írja a Portfolio.hu az Átlátszóra hivatkozva.
Ez viszont azt is jelenti, hogy a bírósági határozat nem akadályozza a Horvátországban Hernádi ellen folyó eljárást.
A horvát hatóságok a Mol elnök-vezérigazgatóját azzal vádolják, hogy 2009-ben több millió euró kenőpénz kifizetéséről intézkedett Ivo Sanader korábbi horvát miniszterelnök részére, hogy a Mol irányítói jogokat szerezzen az INA-ban. A Mol és Hernádi Zsolt is több alkalommal tagadta a vádakat.
Idehaza a hatóságok lefolytatták a nyomozást, és megállapították, hogy Hernádi Zsolt, és más magyar állampolgár sem követett el bűncselekményt. A nyomozást 2012 januárjában szüntették meg.
Hernádi ellen ezt követően, 2013 decemberében tett feljelentést a Mol korábbi alkalmazottja és kisrészvényese, melyben azzal vádolta, hogy a Mol tisztességtelen és törvénytelen módon szerezte meg az INA irányítási jogait, ami a részvények jelentős árfolyam esését okozta. A vádló egész pontosan nemzetközi kapcsolatokban történt vesztegetés, jelentős kárt okozó csalás, valamint különösen jelentős vagyoni hátrányt okozása miatt indított büntető eljárást Hernádi ellen.
2014 májusában a Fővárosi Törvényszék megszüntette az eljárást Hernádi Zsolt ellen a nemzetközi kapcsolatban elkövetett hivatali vesztegetés bűntette miatt indított büntetőperben, a jelentős kárt okozó csalás és a különösen jelentős vagyoni hátrány okozása miatti vád alól pedig felmentette.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve