Egyes korábbi sajtóértesülésekkel és a piaci félelmekkel ellentétben a ma bejelentett költségvetési kiigazító csomag egyelőre nem tartalmazza a tranzakciós illeték emelését, csak feltételesen, ha a többi intézkedés,a kiadások befagyasztása, beruházások elhalasztása nem hozza meg a szükséges eredményt - véli a Buda-Cash brókerház elemzői. Negatívum ugyanakkor, hogy ebben az esetben akár a bankadó emelése is szóba jöhet (valamint az energiaszektort terhelő adóé is) - ez azonban nem tűnik valószínűnek, ez a fenyegetés vélhetően inkább Brüsszelnek szólt.
Az ugyanis, hogy most nem emelték a tranzakciós illetéket, azt jelzi, hogy a kormány a hitelezés beindítása érdekében most kerüli a konfliktust a bankokkal. A csomag első két köre elegendő lesz, nagy valószínűséggel nem lesz szükség az OTP-t érintő harmadik körre, de ha mégis, akkor az leginkább a tranzakciós illetéket érintheti (és mellette az energiaszektor különadóját).
Amennyiben a tranzakciós illetékkulcsokat a jelenlegi duplájára emelnék, az nagyságrendileg 30-40 milliárd forinttal növelné az OTP által befizetendő illetékösszeget, amit azonban szinte teljes egészében áthárítana az ügyfelekre. Ha mondjuk 5-10 százalékot mégis saját magára vállal a bank, akkor ez éves szinten 2-3 milliárd Ft eredménykiesést jelenthet, ami a várható eredmény 1-2 százaléka. Egy 3 milliárdos eredménycsökkenés részvényenként 10,7 forintnak felel meg, amely (feltételezve, hogy az idők végezetéig fennmarad) tőkésítve mintegy 80-90 forintos csökkenést eredményez a részvény értékében. Mindez azonban még feltételes, így jelenleg nem indokol érdemi árfolyam-elmozdulást - írják kommentjükben a cég szakértői.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve