A keddi napot 7966 ponton zárta a frankfurti tőzsde DAX indexe, ez 0,2 százalékkal volt alacsonyabb az előző napi értéknél. A gyengüléshez csatlakozott az eurózóna perifériája is, hiszen az olasz piac 0,4 százalékot, a spanyol tőzsde pedig 0,3 százalékot veszített értékéből. Jól szerepelt viszont a londoni FTSE és a párizsi CAC-40, melyek egyaránt 0,1 százalékkal kapaszkodtak feljebb.
Európában a befektetők továbbra is elsősorban az olasz politikai helyzet miatt aggódnak, hiszen a választások után kialakult patthelyzetben elvileg pénteken kell összeülnie az új parlamentnek, egyelőre azonban nem úgy tűnik, hogy bármelyik párt is kormányt tudna alakítani. A feszültségeknek köszönhetően az olasz kötvényhozamok egyre közelebb kerülnek a hasonló futamidejű spanyol papírokhoz, a következő napokban a két görbe "találkozása" kulcspont lehet a piacon. A hangulatromlásban közrejátszott az is, hogy még a hétvégén a vártnál gyengébb makroadatok láttak napvilágot Kínában, ezzel az eddig menedékként kezelt gazdaság is a lassulás jeleit mutatja.
A londoni piacot a bányatársaságok húzták pluszba, hiszen a Kazakhmys több mint 6 százalékkal, az Antofagasta pedig 3,1 százalékkal ugrott hétfői árfolyama fölé. A német piac elsősorban a Volkswagennek köszönhette visszaesését, az autógyártó 1,5 százalékkal lett olcsóbb.
Hiába zárt alig néhány ponttal történelmi csúcsa alatt a S&P 500 index hétfőn, a keddi kereskedés első felében nem sikerült átvinnie a lécet. lapzártánkkor a Dow Jones 0,05 százalékkal, a S&P pedig 0,3 százalékkal állt előző napi értéke alatt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve