Az idei első negyedévhez képest például már 3,6 milliárd forintos javulást mutat az EBITDA, ami elsősorban az alapanyagárak és a termékárak kedvező változásával magyarázható. Ezek hatására a második negyedéves integrált petrolkémiai fedezet euróban és forintban mérve egyaránt 84 százalékkal javult az első három hónapihoz képest, igaz, az első féléves átlagban a fedezet forintban 26 százalékkal, euróban mérve 32 százalékkal zuhant éves összevetésben.
Az árbevételt − ám egyúttal a költségeket is − csökkentette a fő üzemek tervezett nagy leállása, a mostani karbantartással ráadásul a korábbi hároméves javítási ciklus négyévesre hosszabbodott.
A céget kedvezőtlenül érintette az energia, gáz és gőz árának 29 százalékos átlagos emelkedése is. A devizaárfolyamok elmozdulása következtében mintegy másfél milliárd forintos árfolyamveszteséget volt kénytelen realizálni a vegyipari társaság, ám ezt teljesen ellensúlyozni tudta a fedezeti ügyleteken elért némileg nagyobb nyereség.
A cég negyedéves nettó nyeresége így 193 millió forint lett az egy évvel korábbi 890 milliós pluszhoz képest. A gyatra első negyedévet azonban ezzel nem sikerült ellensúlyozni, az összesített hathavi veszteség még mindig meghaladja a 2,8 milliárd forintot.
Rossz hír, hogy a mérlegzárás fordulónapját követően kedvezőtlen irányba mozdult a piac: a polimertermékárak tovább csökkentek, miközben a forint és az euró dollárhoz viszonyított további gyengülése várható − olvasható a gyorsjelentésben.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve