Többségben maradtak az európai mentőcsomagot támogató politikai erők a görög parlamenti választásokon, s ez lélegzethez juttatta a piacokat. Azonban bármilyen is lesz a kormányzati többség, vélhetően vékony jégen fog járni, s további jelentős és fájdalmas lépéseket kell végrehajtania ahhoz, hogy stabilizálni tudja az ország gazdaságát - írja összefoglaló elemzésében a Reuters. Ráadásul a görög helyzet csak a jéghegy csúcsa az európai adósságválságban, az továbbra is fenyegeti az eurózóna nagyobb gazdaságait is, elsősorban Spanyolországot és Olaszországot.
A választások eredménye mindenesetre fellélegzést hozott a részvénypiacon, az amerikai határidős indexjegyzések pozitív nyitást sejtetettek az amerikai piacokon hétfő reggel, ám ez a jókedv elpárolgott a nyitásra. A tengerentúli indexek a veszteséges zónában nyitottak, miután a spanyol államkötvények hozama ismét elkezdett emelkedni, és az amerikai tőzsdenyitás körül 7 százalék felett jártak.
A konzervatív Új Demokrácia párt és a szocialista Paszok a választásokat követően úgy tűnik, hogy többségi kormányt tudna alakítani az EU/IMF paktumot elutasító Szirízával szemben - emlékeztet az elemzés. Ha az ebből fakadó piaci jókedvet bármi veszélyeztetné, a befektetők azonnal a jegybankok felé fordítanák figyelmüket, amelyek múltheti bejelentések szerint azonnal lépnének, ha nem kívánt zavarokat észlelnének a pénzpiacokon.
Tele lesznek még nyáron az újságok az európai hírekkel, amelyekre érzékenyen fog reagálni a piac, úgyhogy sehol sincs még a volatilis időszak vége - mondta Yoshikami.
Gyors lehet a fordulat
Az euró a reggeli órákban háromhetes csúcsot ütött az amerikai dollárral szemben, az ázsiai kereskedésben 1,273-ig szaladt fel a keresztárfolyam a pénteki 1,2655-ös szintekről, innen fordulatot vett, majd hamar 1,265-ig esett vissza a kurzus. Ez is mutatja, hogy a hétfő reggeli pozitív reakció a választásokra milyen törékeny lehet, s milyen gyors lehet a fordulat. Gyors negatív fordulat következett be például múlt hét elején is, amikor hétfő reggel a piacok nagy emelkedéssel kezdtek a 100 milliárd eurós európai, spanyol bankokat mentő csomag bejelentését követően is.

A grafikon a közvetlenül a grafikonból való kereskedést lehetővé tévő Alfatrader Trading Station II grafikonrajzoló programjával készült.
Az elmúlt hetekben romló tőkepiaci környezet már a jegybankokat is lépésre késztette. Mario Draghi, az Európai Központi Bank (ECB) elnökének bejelentése szerint az ECB kész közbelépni és megfelelő forrással ellátni bármelyik bajba kerülő európai bankot. A Bank of England csütörtökön 100 milliárd fontnyi lehetséges pluszlikviditással kínálta meg az ország bankjait - emlékeztet a Reuters.
A hét meglehetősen mozgalmasnak ígérkezik, ma a G20 országok vezetői kezdik meg kétnapos tárgyalásukat Mexikóban, miközben várhatóan folytatódik a szuverén államadósságok és a bankok leminősítési hulláma.
Jön a Fed
A Fed nyíltpiaci bizottsága kétnapos ülését követően szerdán ad tájékoztatást kamatdöntéséről. Az elmúlt hetekben a tőzsdei emelkedések általában a további jegybanki stimulusokkal kapcsolatos várakozások erősödésével párhuzamosan következtek be, s most is folyik a találgatás, hogy a Fed vajon kész-e beindítani a kvantitatív lazítás harmadik körét (QE3), s ha igen, mikor.

A grafikon a közvetlenül a grafikonból való kereskedést lehetővé tévő Alfatrader Trading Station II grafikonrajzoló programjával készült.
Úgy gondoljuk, hogy továbbra is a QE3-mal kapcsolatos várakozások fogják meghatározni a piaci hangulatot - mondta Omar Aguilra, a Charles Schwab befektetési igazgatója. Az, hogy eddig nem következett be jelentős változás a Fed retorikájában arra utal, hogy az elmúlt időszakban romló amerikai makroadatok a Fed szerint még nem annyira rosszak, hogy lépni kelljen - tette hozzá.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve