A javaslat szerint a Rába a magyar számviteli törvény szerint 19,862 milliárd forintos mérlegfőösszeggel és 370,911 millió forintos mérleg szerinti eredménnyel zárta a 2013-as évet, míg a nemzetközi számviteli standardok szerint összeállított konszolidált éves beszámolóban 33,130 milliárd forintos mérlegfőösszeg és 2,669 milliárd forintos tárgyévi átfogó eredmény szerepel.

A tavalyi évről készült gyorsjelentés közlésekor a cég kiemelte: a Rába valamennyi eredménysoron felülmúlta a bázisidőszak eredményeit, sőt, a bővülés az iparági átlagot tekintve is jelentős volt. Az erős gazdálkodási mutatók azt jelzik, hogy a vevőfókuszú termékfejlesztések szigorú költséggazdálkodással párosulva szilárd alapot teremtenek a tartósan jó teljesítménynek a társaságnál.

Pintér István, a Rába Járműipari Holding Nyrt. elnök-vezérigazgatóje szerint a jelentősen javuló üzemi eredmény, az erős működőtőke-kontroll és a fókuszált beruházások kimagasló, 4,5 milliárdos cash flow termelést eredményeztek, megteremtve ezáltal a hitelállomány további, jelentős csökkentésének lehetőségét.

A cég papírjai a BÉT Prémium kategóriájában forognak, szerdán 0,55 százalékos gyengülés után, 1 258 forinton zárták a kereskedést, az elmúlt egy évben a legmagasabb áruk 1 430, a legalacsonyabb 830 forint volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!