A következő nagy feladat egy 300 millió forintos zártkörű kötvény visszafizetése lesz idén október végén, azonban a kötvénylejáratok tekintetében a következő évek már nem terheltek olyan mértékben, hogy az komolyabb szervezést igényeljen a pénzügyi háttér megteremtése miatt. Évente 1-1 kisebb zárt körben kibocsátott lejáratunk van, ezek évente 150-300 milliós tőkekötelezettséget jelentenek. 2017-ig nem látunk olyan kötelezettséget, amely a cég éppen aktuális cash-flowjából ne lenne kitermelhető. 2015-től a cash-flow és a kötelezettségek szempontjából egy könnyebb időszak következhet - mondta a cég első embere.
Nem vett fel kölcsönt a társaság, de folyamatosak a tárgyalások a bankokkal. Takács szerint az MNB növekedési hitelprogramját (nhp) elsősorban azok a vállalkozások tudják jól kihasználni, amelyek megfelelő, például ingatlanfedezettel rendelkeznek. A BTel azonban nem rendelkezik ilyen fedezettel, hiszen bár jelentős az eszközállománye, az egy nagyobb szerverparkból és több, mint 2000 településen lévő kisebb eszközből áll, ez azonban nem megfelelő fedezet egy bank szemszögéből.
Az interjúból az is kiderül, hogy jelenleg a társaságnak nincs adótartozása. A nemzetközi terjeszkedés azonban teljesen megállt, ugyanígy a hazai terjeszkedés is - a társaság kötelezettségeinek teljesítése ugyanis a prioritás - fogalmazott Takács.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve