A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 410,46 pontos, 1,02 százalékos csökkenéssel, 39 877,82 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 8,3 milliárd forint volt, a vezető részvények csökkentek az előző napi záráshoz képest - összesített az MTI.
Eléggé gyászos napja volt pénteken a magyar tőzsdének. Nagyon negatív hangulatban kereskedtek a nemzetközi piacon, és a magyar részvényeknél is az eladások domináltak - mondta Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. A magyar piac fontos technikai szintet tört át lefelé, a BUX-index 40 000 pont alá esett. A Richter-papírokat továbbra is adják el a társaság eredményében csalódott befektetők, az árfolyam áttörte lefelé az 5000 forintos szintet. A Mol-részvényeknél profitot realizáltak a befektetők az elmúlt napok felpattanása után - tette hozzá Móró Tamás.
Kapcsolódó
A Mol 72 forinttal, 2,24 százalékkal 3148 forintra csökkent, 2,0 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,41 százalékkal 12 180 forintra esett, forgalmuk 2,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,12 százalékkal 424 forintra gyengült, forgalma 311,2 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,69 százalékkal 5030 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,8 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 4137,85 ponton zárt pénteken, ez 41,88 pontos, 1,00 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve