Lassult a Tesco értékesítésének visszaesése a brit piacon - derült ki a vállalat negyedéves jelentéséből. Nagy-Britanniában a május 30-át megelőző 13 hétben 1,3 százalékkal csökkent az áruházlánc árbevétele szemben az egy évvel korábbi azonos időszak négyszázalékos zuhanásával, illetve az elemzők 1,6-3 százalékos csökkent előre jelző jóslataival.
A tőzsde tapssal jutalmazta a teljesítményt: a cég részvényei 3,3 százalékkal erősödtek a jelentés megjelenés után. Ugyanakkor Tim Bush, az egyebek mellett nyugdíjbefektetési tanácsadással is foglalkozó Pirc szakértője óvatosan fogalmazott a BBC-nek nyilatkozva. A dolgok már nem romlanak, de még nem is javulnak - mondta, hozzátéve, hogy a részvényesek továbbra is kifogásolják a Tesco volt vezetőinek magas végkielégítéseit. A cég élére tavaly szeptemberben került új menedzsment, miután a vállalat könyvelési botrányba keveredett és óriási veszteséget halmozott fel.
Jobbak a magyarok az átlagnál
A cégcsoport nemzetközi tevékenységét is figyelembe véve 1,3 százalékos visszaesést szenvedett el a Tesco, ami szintén jobb az egy évvel korábbi 3,4 százalékos mínusznál. Magyarországgal kapcsolatban a jelentés megjegyzi, hogy az áruházlánc tevékenységére hatással vannak az itt bevezetett új intézkedések, köztük a vasárnapi nyitva tartás tilalma, de a legalább egy éve nyitva tartó áruházak forgalma ennek ellenére három százalékkal nőtt.
Szintén érinti Magyarországot, hogy a régió helyi vezetőségeit egyetlen csapatba szervezték. Ezt a munkát befejezték és a Tesco megítélése szerint jelentős megtakarításokat értek el a szervezet működésében, amit az alaptevékenység, a fogyasztók ellátásának javítására fordíthatnak. A kelet-közép-európai valuták, illetve a török líra árfolyamváltozása kedvezőtlenül érte a céget, amit ellensúlyoztak a kedvezően alakuló átváltási arányok Ázsiában.
A siker kulcsa hogy a Tesco rájött: szűkítenie kell kínálatát - véli Kamal Ahmed, a BBC szakírója. Egyes területeken akár 30 százalékkal csökkentették az értékesített árukat, átlag 20 százalékkal szűkítették a kínálatot abból a megfontolásból, hogy a legnépszerűbb termékeket kell megtartaniuk. Ezzel elkerülik azt a helyzetet, hogy a lekeresettebb áru kifogy, miközben a polcokon sorakoznak azok, amelyek senkinek sem kellenek.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve