A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 332,36 ponttal, 1,39 százalékkal, 24 262,51 pontra nőtt.
Az S&P 500-as mutatója 33,71 ponttal, 1,28 százalékkal erősödött, és 2663,44 ponton fejezte be a napot.
A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 121,47 ponttal, 1,71 százalékkal emelkedett, és 7209,62 ponton zárt.
A veszteséges kezdésért a magánszektorban foglalkoztatottak számának várakozásoktól elmaradó áprilisi növekedését tették felelőssé tőzsdei elemzők. Nem lehetett ugyanakkor átsiklani afelett a tény felett sem, hogy a munkanélküliségi ráta viszont 18 éve első alkalommal törte át a 4,0 százalékos határt és 3,9 százalékra csökkent áprilisban, miután előtte hat hónapon keresztül 4,1 százalékon állt - írta az MTI.
A legjobban a technológiai ágazat teljesített pénteken. A technológiai részvények erősödéséhez nagyban hozzájárult az Apple árfolyamának rekordszintre emelkedése négy százalékkal. A befektetők érdeklődését az keltette fel az Apple iránt, hogy az egyik nagy részvényes, a Berkshire Hathaway megnövelte pakettjét a cégben.
Az olajár emelkedett Trump elnök döntését megelőzően az iráni szankciók ismételt elrendeléséről: a WTI hordónként 69,97 dolláron három és fél éves csúcsot ért el pénteken. A dollár idei árfolyamcsúcsot állított be, a főbb devizák kosarával szemben kalkulált dollár-index 92,899 ponton tavaly december 28. óta a legmagasabb értéket érte el. Az eurót 1,1911 dolláron is jegyezték pénteken, ami idei leggyengébb árfolyama volt a dollárral szemben.
A kép forrása: Pixabay.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve
