Nincsen konkrét hír, amiért a forint esne - közölte a Napi.hu érdeklődésére Csajbók Róbert, az ING Bank devizapiaci kereskedője, majd hozzátette, hogy a régiós devizákat eladják a befektetők, ezen belül pedig a forint a fő alulteljesítő.
A gyengülés a magyar devizával kezdődött, a hatás azonban nem állt le a határnál, hiszen magunkkal húztuk a régiót is, így többek között a lengyel zloty és a cseh korona is gyengül az euróval szemben - mondta Csajbók. Véleménye szerint az is a forintgyengülés irányába mutat, hogy holnap jár le az utolsó előtti kéthetes MNB-kötvény, amelynek állománya 4931 milliárd forint volt, majd a július 30-án indult utolsó, régi típusú konstrukció keretében már csupán 4719 milliárd forintot helyeztek el a piaci szereplők - ennek lejárata augusztus 13-a. Az új típusú, immár kéthetes MNB-betét első aukciója augusztus hatodikán lesz.
Csajbók elmondta, hogy a 315-ös eurószint egy erősebb ellenállás volt eddig, ám jelenleg úgy tűnik, hogy eltávolodtunk ettől, ráadásul az erősebb forgalom melletti gyengülés tartósabbnak mutatkozhat. Ennek megfelelően várhatóan véget ér az elmúlt hetek során tapasztalt nihil a forint piacán és az eddigiekhez képest nagyobb volatilitás jöhet. Ugyanakkor az ING szakértője továbbra is 315 körüli euróárfolyamot prognosztizált, mint mondta valószínűleg megmaradnak a gyengébb szintek, ám a 320-as árfolyamot várhatóan nem érjük el.
Negyed ötkor egy euró 315,5, egy dollár 235,9, egy font 397,6, egy svájci frank 259,2, míg a japán jen 2,2943 forintot ért.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve