"A pisztácia kifogyott, van vanília, tutti frutti, karamell, rumos dió és kávé" - hangzik a Megint dühbe jövünk klasszikus jelenetében Bud Spencertől a fagyizókban talán legtöbbször hallható filmes idézet. Bár - mint az már egy oknyomozásból kiderült - a világ különböző nyelvein teljesen más fagylaltfajtákat fordítottak le a szinkronizáláskor, a mai világpiaci helyzetet a magyar változat egészen jól leírja.
Az elmúlt hetekben Donald Trump amerikai elnök kereskedelmi háborúba kezdett, valamint felmondta az atommegállapodást Iránnal. A vámokkal és embargókkal tarkított helyzet pedig egészen érdekes piacokon is érezteti a hatását. A világ pisztáciatermelésének közel a felét például a perzsa ország adja, amely - igaz főleg a Közel-Keleten - számít az egyik legnagyobb exportőrnek, de egyelőre bizonytalanok a piacok, hogy a visszavezetett amerikai szankciók hogyan befolyásolják az árakat.
Persze a kaliforniai termelők - akik a világ termelésének 25-30 százalékát adják - már akkor aggódni kezdtek, amikor az Egyesült Államok még Barack Obama elnöksége alatt békülni kezdett Iránnal, most örülnek, mert az USA-ban szinte monopolhelyzetben vannak a piacokon. Viszont az Európai Unió nem követte az Egyesült Államokat az embargók kihirdetésébe, sőt, Emmanuel Macron francia államfő arról beszélt az elmúlt időszakokban, hogy a béke megőrzése érdekében az EU szorosabbra veszi gazdasági kapcsolatait Iránnal.

Ezek egyvelege viszont egy sajátos helyzetet teremt: az amerikai gazdák beszorulnak a hazai és a környező országok piacaira, míg az intenzíven növekvő európai keresletből kimaradnak. 2017-ben az Egyesült Államokból 57 millió kilogramm pisztácia érkezett Európába, ami 75 százalékos növekedés az előző évhez képest és a teljes fogyasztás 64 százalékát tette ki a USDA kimutatása szerint. Most a szakértők szerint - bár a szezon messze nem ért még véget - azt jelenti, hogy míg Irán részesedése az importból tavaly 20-23 százalék volt, addigra most ez 60 százalék körül lehet.
Ugyanis az embargó miatt az iráni termékek ára már visszalépett a tavalyi 8000-8500 dolláros tonnánkénti ársávból: jelenleg 7500-8200 dollár között mozog az ára - derül ki a helyi statisztikákból. Ez részben köszönhető annak is, hogy a kereskedelmi háború miatt csak idő kérdése lehet, míg Kína is az iráni exportra támaszkodik majd, szemben az amerikaival, amely már keresleti piacot eredményezhet. Érdekesség viszont - a Bloomberg korábbi cikke szerint - az iráni pisztácia a szankciók feloldásakor 2015 és 2018 eleje között sem okozta azt, hogy az amerikai piacot elárasztotta volna a termék. Alig egymillió font tömegű pisztáciát importáltak csak a perzsaországból.
A vanília ezüst
A világ egyik legizgalmasabb árupiaci terméke jelenleg a vanília: a világ termelésének 80 százalékát Madagaszkár adja. Ez pedig rendkívül kiszolgáltatott helyzetben tartja a felhasználókat.
Az idei évben pedig ki is jött, hogy mekkora problémát jelent a piac diverzifikálatlansága. Ugyanis a kedvezőtlen időjárási körülmények - nagy viharok, majd hirtelen jött aszály - miatt kilőtt a vanília világpiaci ára. Míg öt évvel ezelőtt csak 20 dollár volt egy kilogramm ára, a júniust már 515 dolláros szinten kezdte a vanília. Ez még alacsonyabb a 600 dolláros tavalyi szintnél, de várhatóan idén még ezt a szintet is meghaladja. A baj az, hogy az ezüst kilogrammja is 520-530 dollár között mozog most, ez pedig csábító lehet a spekulánsoknak.

Nem véletlen, hogy Gilbert Ghostine, a Firmenich svájci ételízesítő és fűszergyártó szerint ez a legvollatilisebb termék a piacon, aki szerint nemcsak a termelési árak meghatározók a piacon, hanem a felhasználási kedv is. "Amikor 20 dollárt ér, a farmerek mondják azt, hogy abbahagyják, mert nem keresnek rajta. Ha pedig 600 dollár egy kilogramm, akkor az ipari felhasználók fordítanak hátat és választják a mesterséges cikkeket" - fogalmazott Ghostine a Time-nak adott interjújában.
Végső soron a fogyasztók járnak pórul: a kevés termelési hely, valamint az orchidea-félék családjába tartozó növény igényessége miatt évtizedek óta alig használnak igazi vaníliát. Kezdetben főleg a szegfűszegolaj szolgált alapanyagul. Mostanra viszont ezt felváltotta az olívaolaj, valamint a különböző faipari (!) melléktermékek felhasználása. A vanilint kivonják teafakéregtől kezdve egészen a bükkfakérgéig több alapanyagból. Az íz szinte ugyanaz marad.
A kakaóbab is kitör
Az elmúlt három év a kakaóbab világpiaci árának folyamatos csökkenéséről szólt. Viszont idén január eleje óta egyre jobban megy fel a termék ára. Míg tavaly júniusban az árupiacokon 1800-1900 dollár volt egy tonna, addigra most ez 2200-2600 dollár között mozog.
A világ termelésének 80 százalékát lefedő Elefántcsontpart és Ghána tavaly összefogott, vagy ahogy a Bloomberg fogalmaz, létrehozták a kakaóbabtermelés OPEC-kartelljét. Egyelőre a szervezet még csak technikai és infrastrukturális módon működött együtt - például termékmonitoring rendszert vezettek be, így kiszámítható, hogy mennyi babszemet és mikor tudnak leszállítani.
De a legfontosabb az, hogy egymáshoz igazították az áraikat. Így egyrészt korlátozottabb a verseny a piacokon, valamint elvették a csempészek kedvét is attól, hogy a két ország között mozgassák a terményt, annak függvényében hol kaphatnak érte többet.
Ráadásul a kakaóbab és a kávé árára elkezdtek spekulálni a hedgefundok is. Főleg algoritmusok okoznak kitöréseket az árakban.
A fotó forrása: Pexels/Fancycrave.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve